Három éjszakát töltünk Popayánban, mely során nem csak a várossal, de annak éjszakai életével, a guambiano indiánokkal és a Puracé-vulkánt körülölelő paramóval is megismerkedünk. Ázunk a frailejónok között, felforrunk az egyik vulkán melletti termálban és kénsavat dörgölünk a szemünkbe Kolumbia egyik legfurább vízesésénél.
Nariñót magunk mögött hagyva megindulunk Popayán felé. La Cruzból valamilyen okból kifolyólag hajnalban nem indul az a busz Popayánba, amire két napja megvettem a jegyeket, így gyorsan hívom a tegnapi sofőrünket, Jhonnyt, hogy jöjjön értünk. Errefelé mindenki örül az ilyesfajta felkérésnek, mert jól tudják, a mák mellett a turizmus a legjobban fizető iparág.
Első megállónkat a San Pablo határában álló Nuestra Señora de la Playa templomnál tartjuk. Nariñóban a többség kizárólag a Las Lajas-i templom miatt érkezik, pedig nekem a San Pabloban álló kegyhely sokkal jobban tetszik. Az itteni sziklában tényleg tökéletesen kivehető az a női arc, amit a hívők Szűz Mária megtestesülésének tartanak. A zarándokhely azért nem lett népszerű a turisták körében, mert a kolumbiai turizmus berobbanásakor ez a völgy még bőven háborús övezetnek számított. Ma már nem az, bár a béke relatív fogalom errefelé. A szomszédos Florencia faluja például kifejezetten rossz hírű település a bandák, a paramilitárisok és a gerillák miatt.
Szerintem a San Pablo mellett álló Nuestra Senora de la Playa sokkal izgalmasabb, mint Las Lajas
Az út hosszú és fárasztó. Lenne menet közben mit megnézni, de egy háromhetes Dél-Kolumbia utazásba nem fér bele minden, így ezúttal is kihagyjuk a Macizo Colombiano elzárt falvait. Popayánt a kora délutáni órákban érjük el. A szállásunk elfoglalása után teszünk egy rövid városnéző sétát Kolumbia talán legélhetőbb városában. Már sokszor írtam Popayánról részletesen, így most ettől eltekintenék, inkább csak az esti kiruccanásunkat említeném meg.
Popayán a kolumbiai értelmiség fellegvára. Az itteni egyetem az ország legkulturáltabb diákseregét vonultatja fel, akik kicsit máshogy mulatoznak, mint a bogotái, a cali vagy a medellíni fiatalok. A belvárosi bárokról lesüt a magaskultúra, de nem megjátszós módon. A kedvenc helyem egyértelműen az El Sotareño bár, ahol idős urak együtt iszogatnak és énekelnek régi dalokat 18-20 éves fiatalokkal egy üveg rum mögött ücsörögve. Nincsenek generációs különbségek, itt mindenki egy irányba tolja a szekeret, amit átsző a konzervativizmus hálója. Olyan, mintha nálunk a romkocsmákban együtt énekelne nagypapa és unoka Karády Katalint és Dankó Pistát. Persze Popayánnak is van bulinegyede, az ún. Boulevard, ami a város egyik zűrös negyede, a Barrio Bolívar mögött helyezkedik el. Nagyobb társasággal vagyunk, így gond nélkül sétálunk végig a sötét és lepukkant utcákon, de egyedül azért nem mászkálnék erre. A Boulevard rengeteg bárnak, étteremnek és diszkónak az otthona, olyan, mint Budapesten a Gozsdu-udvar, csak annál sokkal hangosabb és színesebb. Az egyik hangárszerű diszkóban kötünk ki, ami csurig van emberekkel. Külföldit egyet sem látunk, csak mi vagyunk és több száz kolumbiai, akik közül sokan csapódnak hozzánk táncolni, vagy csak inni egy kupicával. Ez az este is bebizonyítja, hogy a legjobb bulik a Földön Kolumbiában vannak, nagyjából mindegy, hogy az ember melyik településen köt ki éppen.
A Silvia környéki sétánk gyönyörű indiánfalvak között vezet
Popayán környékére két napot szánunk. Az egyiket egy klasszikus sétával tudjuk le a guambiano indiánok földjén Silvia városától nem messze. Erről a kirándulásról is többször írtam már, de a harmadik napi paramójárásról ez idáig csak érintőlegesen szóltam. Nem is lenne a program része, ha Nariñóban elérhető lenne a Volcán Azufral, de sajnos ismét zárva találjuk a nemzeti parkot, így pótcselekvésként kötünk ki a Puracé paramón. No, ezúttal nem a vulkánt másszuk meg (aktivitás miatt az is zárva tart évek óta), hanem az annak szoknyáján található természeti látnivalókat célozzuk meg.
A guambianók földjén kötelező a pizstrángevés
Az sajnos már az odavezető úton látszik, hogy sok jóra nem számíthatunk, mert a Puracé sűrű felhőbe burkolódzik; a nemzeti park bejáratánál már vágni lehet a ködöt. Megtudjuk, hogy a San Juan termálfürdő a Puracé-vulkán aktivitása miatt nem látogatható, bár nem is igazán fűlik hozzá a fogunk, mert nem sokkal később az eső is elered. Ettől még persze a sofőrünket felrángatom a frailejónok közé, de ezúttal nincs olyan szerencsénk, mint volt két hete a Chingazán. Egy-két természeti látnivalónál azért kiszállunk a kocsiból, mint a Laguna Andulbio, illetve a Bebedero de las Dantas, de a Bedón-vízesést leszámítva minden csak arra jó, hogy elázzunk.
Útban a Puracé paramóra ez a táj fogad minket
Puracé falutól nem messze feltűnik a környék ikonikus vízesése, a Cascada Vinagre
Séta az első kilátóponthoz, ahonnan nem látszik semmi
A környék állítólag egyik leglátványosabb tava, a Laguna Andulbio és ami látszik belőle
Ez a Bebedero da las Dantas, vagyis a Tapír itató
A Bedón-vízesés legalább megmutatja magát
Muszáj csoportképet készíteni a vízesésnél
Megszületik a döntés, irány le a paramóról, találjunk az alternatív program helyett is valami alternatívabbat. Kezdhetnénk például korábban a popayáni éjszakázást, de felötlik bennem, hogy anno, mikor San Agustín felől utaztam errefelé, Coconuco magasságában láttam termálfürdőket, így kiadom az ukászt a sofőrünknek: irány Coconuco!
Menet közben megállunk Puracé faluban egy kései ebédre, majd elviszem a csapatot a falu szélén alászakadó Cascada San Antonióhoz. A vízesés könnyű, alig ötperces sétával érhető el. Látványban nem nagy szám, egy valami miatt mégis nagyon érdekes. Ahogy közeledik hozzá az ember, úgy kezdi csípni a szemét a vízpermet. A zuhatag egy vulkáni hasadékban zúdul alá, mely hasadékból a víz jelentős kéndioxidot mos ki és hoz létre természetes kénsavat. Ennek híg oldata a vízpermet, ami ugyan csak 0,2%-os oldat, mégis 2 alá viszi a víz PH-ját. Olyan, mintha az ember 10%-os ecettel mosná ki a szemét vagy kenné be a bőrét. Tíz perc után mindenki vörösre dörgöli a szemét, így gyors léptekben távozunk a vízeséstől.
A Cascada San Antonio, ami kénsavas permetet ereget
Coconuco határában az Agua Hirviendo névre hallgató termálnál kötünk ki. A név beszédes, egyes medencékben a víz hőfoka a 45-50 fokot is eléri. Én magam nem vagyok nagy termálrajongó, és az Agua Hirviendo miatt sem leszek az. A sör a helyi bárban legalább nem drága, de ennél sokkal több pozitívumot a helyről nem tudnék elmondani.
Coconuco felé sem csúnya a táj
Holnap megindulunk Cali és a Csendes-óceán partvidéke felé. Addig persze még vár ránk egy újabb éjszaka Popayánban és annak zseniális bárjaiban...
Megérdemelt sör az Agua Hirviendo termálfürdőben
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
