A Guatemala utazásunk egyik leglátványosabb állomása az Atitlán-tó. Iximché romvárosával kezdünk, majd megmásszuk a San Pedro-vulkánt, végül megtekintjük a napfelkeltét az Indián orról. A rengeteg turista ellenére is imádom ezt a vidéket, 18 év alatt sem tudtam megunni.
Az antiguai városnézés és a Pacaya vulkántúra után megindulunk az Atitlán-tó irányába. Privát kisbusszal abszolváljuk a távot, hogy lehetőségünk nyíljon itt-ott megállni.
Az első megállónkat Iximchénél tartjuk. A kakcsikelek egykori fővárosa elég magányosan ácsorog a guatemalai Altiplano dopmbjai között, Mixco Viejóhoz hasonlóan igen kevesen látogatják. Nem tudom, hogy ez miért van így, a romváros turisztikailag sokkal többre érdemesebb, mint ami kijut neki. Persze nem bánjuk, hogy nincsenek sokan, így legalább a csapattal szabadon járhatjuk be a maja templomokat, a labdajátékteret és a most is aktív ceremoniális oltárokat.
Iximché remek hely, nem értem, miért nem látogatja több turista
Iximché után megállunk egy kilátópontnál, ahonnan szemünk elé tárul az Atitlán-tó vulkánjainak panorámája. Izgatott vagyok, mert 13 év után ez az első olyan Guatemala körutazásom, mely során megmásszuk az egyik kihunyt tűzhányót, név szerint a San Pedrót.
Kilátás az Atitlán-tó vulkánjaira
Addig persze még meg kell érkezzünk San Pedróba. Több órán át tartó utazás után, nagyjából délután egy órakor futunk be a partivárosba. Emlékszem, mikor először jártam itt 2006-ban, alig kétezer ember lakta San Pedrót, most pedig közel 12 000 lakója van. Ezt okozza az idegenforgalom, még ha San Pedro turizmusa kétes hírű is. A város neve ma összeforr a kábítószerrel, mindenki tudja, hogy az itt élők erősen támaszkodnak a dorgeladásból származó bevételekre. A drog magával hozza az elektromos zene híveit is, így San Pedro már sokkal inkább Ibiza, mint autentikus maja település. Hogy mit keresünk mi mégis itt? Hát azt, hogy emellett San Pedro a tökéletes kiindulópont a környező vulkánok és kilátók felkeresésére.
Santiago Atitlán felé ez a kilátás nyílik a San Pedro-vulkánra
Délután Santiago Atitlánba teszünk egy kirándulást, ahol ismételten felkeressük Maximón isten dohányzó és rumot vedelő szobrát, majd másnap jön végre az a túra, amire már régóta vágytam. Utoljára egy 2010-es túránkon veselkedtünk neki a 3020 méter magas San Pedro-vulkánnak, aminek több mint 13 éve. A csapatból csak két lány, Andi és Kriszta tartanak velem, a többiek inkább piacolnak a városban és csónakáznak a tavon.
A San Pedro-vulkánt megmászni nem nehéz, de az 1400 méter szintemelkedés, valamint az erdő mélyén megbúvó haramiák miatt mégis csak kihívás. Értékeink nélkül vágunk neki a hegynek, aminek első szakasza kávéföldek mentén halad. Azt mondják, a vulkán lejtőin terem a Föld legjobb minőségű kávéja, amit én sem igazolni, sem megcáfolni nem tudok, mivel nem kávézom. Nem bírom sem az ízét, sem a szagát, a hatását meg kiváltképp.
Andival és Krisztával mászom meg a San Pedro-vulkánt
Fél óra baktatás után beérünk az átmeneti erdőbe, ahol cikkcakkban kezdünk emelkedni. Másfél óra gyaloglás után egy tisztáshoz érünk, ahol néhány rendőr ücsörög a tó körül.
- Nincs magukkal vezető?! - néznek ránk kérdőn.
- Nincs. Ismerem az ösvényt, jártam már itt korábban - vetem oda nekik.
- És a haramiák? Azoktól nem félnek?
Érzem, ha azt mondom, hogy nem, akkor maguk a rendőrök adják le a drótot, hogy gringók vannak a hegyen, úgyhogy megkérdem, mi a feltétele annak, hogy biztonságban felérjünk a hegyre.
- Adunk maguk mellé két rendőrt, úgy biztosan nem esik bántódásuk. 100 quetzal lesz rendőrökként.
Néhány kép a San Pedro-vulkán köderdőinek élővilágáról
Rábólintok. Nem kell a balhé, jobb ez így. Amúgy a két srác, aki jön velünk, meglepően intelligens, rengeteget kérdeznek Európáról és Magyarországról. Érződik, hogy nem először látnak itt turistát, és fontos nekik, hogy azok ne jelentsék lent a faluban, hogy pénzt vesznek le róluk.
Andi és Kriszti 2800 méteren, közel a csúcshoz
Három és fél óra gyaloglás után érjük el a "kvázi" csúcsot, ahonnan zseniális a kilátás az Atitlán-tóra. Azért kvázi, mert a vulkán legmagasabb pontja a kráter túloldalán van, de mivel onnan nem lenne kilátás, nem is vezet oda ösvény.
Szerencsénk van, mert tiszta az idő. Az esetek többségében a San Pedro délelőtt 10-re beködösödik, de ez ma nincs így. Élvezzük a panorámát jó fél órán át, majd megindulunk lefelé. A kísérőinknek a táboruknál búcsút intünk, majd visszatérünk a faluba.
A San Pedro-vulkán tetejéről zseniális a kilátás az Atitlán-tóra
Korán nyugovóra térünk, mert másnap hajnali háromkor kelünk. Irány az Indián orr! Erre a programra az egész csapat velem tart. Sajnos mostanra minden hátizsákos tudja, hogy innen a legszebb a napfelkelte egész Guatemalában, úgyhogy az orr csurig van emberekkel. A tömeg ellenére mindenki pozitív élményekkel távozik, mert a vulkáni sor mögött felemelkedő nap csodás színekkel ajándékoz meg minket.
Napfelkeltével búcsúzunk az Atitlán-tótól
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
