A Serranía de la Macarena és a Serranía de la Lindosa táblahegyeinél tett több mint kéthetes utazásunk természeti látnivalóiról (Güejar-kanyon, Caño Cristales, Siete Machos, Caño Canoas, Santo Domingo-vízesés, Cerro Azul, Nuevo Tolima) sokszor írtam már, ezért ezúttal a két hegyvidék élővilágára koncentráltam. Íme a rengeteg gyönyörű állat Kolumbia ökológiailag talán legizgalmasabb szegletéből.
A Santo Domingo-vízeséshez közel található Don Jairo birtoka, ahová minden reggel berepül egy szépséges arapapagáj. Nem domesztikált, mégis minden nap meglátogatja a családot.
A Santo Domingo-vízeséshez vezető ösvény bejáratánál található egy apró tanyabokor, Boca de Zanza, ahová délutánonként mókusmajmok szoktak betérni.
Don Jairo birtoka előtt átkelünk a Caño Dantán. Ott sikerült lencsevégre kapni ezt a napkeltő gébicset, ami a szárnyát kitárva leginkább egy hatalmas pillangóra emlékeztet.
Indigószajkóból rengeteggel találkozunk a környéken.
A Rio Guayabero menti fákon rengeteg leguán sütkérezik.
És természetesen bőgőmajmokból sincs hiány.
Egy fiatal babilla sütkérezik a folyóparton.
A Ciudad de Piedra felé rengeteg madarat látunk, köztük ezt a maszkos tangarát. Érdekessége, hogy inkább az Andok alacsonyabban fekvő lejtőin őshonos, de úgy néz ki, La Macarena környékén is jól érzi magát.
Ez a kígyászsólymot a San José del Guaviare közeli Tranquilandiában kaptuk lencsevégre.
A Cerro Azultól visszatérve pillantottuk meg ezt a fenséges kabócamajmot az út széli fán ücsörögve.
Évek óta nyomoztam az álmosmadarat, de soha nem volt hozzá szerencsém. Mostanáig. San José del Guaviare egyik külvárosi iskolájának udvarán pillantottuk meg a nagy potoot.
A Serranía de la Lindosa szikláin sokszor pillanthatók meg agámák.
A sziklarepedésekben pedig ostorlábúak bújnak meg, amiket a köznyelv skorpiópóknak nevez. Nevével ellentétben se nem pók, se nem skorpió, ráadásul teljesen ártalmatlan.
A Cerro Azul két sziklafala között egy barlang húzódik, ami temérdek sápadt arcú denevérnek az otthona.
A Cerro Azul alatti legelők szabadon álló pálmáira előszeretettel repülnek be az arapapagájok egy kis lakmározásra.
A Nuevo Tolima felé pillantjuk meg ezt a magányosan ücsörgő csuklyásmajmot.
A hegyek lábánál fekvő vizenyős területek tipikus madara a hoacín, vagyis búbostyúk, ami halászmadárnak születik, majd felnőtt korára röpképtelen magevő válik belőle.
A nukak maku indiánok mesterséges falujában, Agua Bonitában sikerült lefényképeznünk ezt a fűben kotorászú törpetukánt, más néven aracarit.
Vár nem ez a legjobb fotónk a vörös szirtimadárról, de a Caño Canoasnál ezidáig nem láttunk ilyet. Imádjuk ezt a madarat!
A nukak maku indiánok egy részét alig 20 éve telepítették le San José del Guaviare városától nem messze, hogy megmentsék őket a paramilitárisoktól. Azóta várják, hogy visszatérjenek eredeti életmódjukhoz, a vadászathoz. Addig házi kedvenceikkel vígasztalódnak.
És hogy legyen a végére egy kis újdonság is... Többszöri nekifutásra végre sikerült ellátogatnunk Tranquilandiába, ahol gyönyörű virágzó folyókat láttunk.
Nincs Kolumbiának ennél a régiónál látványosabb vidéke.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
