San Cristóbal de las Casas színes városa teljesen elvarázsol minket, de az igazi élményt San Juan Chamula temploma jelenti. Kicsit elmélyedünk a tzotzil maják vallási szinkretizmusában, Zinacantánban pedig a vidék nyugalmát élvezzük. Kell ez a kis városi lazulás a rengeteg autózás és maja romváros után.
Nem állítom, hogy a reggeli ébredéskor túl kipihent lennék. Az ágy kényelmetlen volt, a szoba pedig levegőtlen, de ha kinyitottam az ajtót, akkor igen gyorsan kihűlt. Nem baj, ilyen is kell. A gyerekeimet ezek a dolgok nem érdeklik, ők bárhol képesek aludni, szerencsére nincs igényük a kényelemre.
Amíg Eri összeszedi Barangót és Zarándot, én elsétálok a piacra reggeliért. Ismét mexikói szendvics, ún. torta a menü. Én szeretem, bár be kell valljam, kezd unalmassá válni. Mivel tudom, hogy a srácoknak kell egy kis idő, amíg elkészülnek, így engedélyezek magamnak egy ébresztő sétát San Cristóbalban. Felkaptatok a kálváriadombra a kilátás reményében, de mostanra olyannyira benőtték a fák a domboldalt, hogy felérvén nehéz panorámáról beszélni.
San Cristóbal de las Casas kora reggel nyugodt arcát mutatja
A városnézést meghagyjuk délutánra, délelőtt a város körüli tzotzil falvakra, San Juan Chamulára és Zinacantánra koncentrálunk. Nem először járok ezekben a falvakban, de elég régen voltam utoljára errefelé, hogy képesek legyenek meglepetést okozni.
San Juanra egy csendes faluként emlékeztem, ahová az emberek a piac és az annak végében álló templom miatt érkeztek. Nos, San Juan Chamula ma már nem falu, hanem egy borzalmas betonrengeteg modern, háromemeletes kockaházakkal. Mindenhol boltok sorakoznak, kicsit olyan az ember érzése, mint a guatemalai felföld kicse városaiban, csak errefelé sokkal kevesebben hordanak népviseletet.
San Juan Chamula temetője és a San Sebastián templom, amit kb. 100 évvel ezelőtt egy tűzvész pusztított el
Pedig San Juan hagyományőrző település hírében áll, mivel az itteni templomban gyűlnek össze a tzotzil maják, hogy szertartásaikat elvégezzék. Hasonlóan a kicsékhez és az ixilekhez, a tzotzilok is a vallási szinkretizmus "áldozatai", ami azt jelenti, hogy kultúrájuk túlélése érdekében ősi isteneiket összemosták a katolikus szentekkel. Minden eseménynek, legyen az társadalmi vagy természeti jelenség, van védőszentje, akiket ugyanazokkal a tulajdonságokkal ruházott fel az egyház, mint amilyenekkel a tzotzilok istenei rendelkeztek. Az egyház ma már nem tiltja, hogy áldozatot mutassanak be a szenteknek, ezért a chamulai templomban nem csak papok, hanem sámánok is rendszeresen tartanak szertartásokat. Mi is szemtanúi vagyunk egy ilyennek: ifjú házasok kérnek áldást egy iloltól, vagyis sámántól, mely során egy kakas torkát is átvágják, mindezt a templomban.
San Juan Chamula főtere egyben piac is
A tzotzilok vallása azonban nem kizárólag az ősi maja hiedelemvilágon és a kereszténységen alapszik, spiritualizmusok alapja erősen animista. Vélekedésük szerint az emberben két lélek lakozik, chulel és wayhel. Chulel a belső, személyes lélek, ami az ember vérében és húsában található és meghatározza az adott ember személyiségét. Chulelnek 13 része van, ami állandó mozgásban van. Ha csak egy is rosszul működik, az problémákat okoz, amire csak az ilol, vagyis sámán képes megoldást nyújtani. A halál akkor áll be, amikor mind a 13 lélekrész leromlik, így az visszaszáll a Föld középpontjába, Katibakba, ahol feltöltődik, majd reinkarnálódik. Ez alól kivételt képez azok lelke, akik magukra vették a kereszténységet, ugyanis az ő chulelük azonnal a Napba száll, ahonnan nincs visszatérés a Földre.
Chiapas, de talán egész Mexikó legizgalmasabb temploma az Iglesia San Juan Bautista
A wayhel az ember állati lelke, ősi ösztöne, amit kordában kell tartani. Ha valamelyik chulel rosszul működik, könnyen átveszi a helyét a wayhel, ami ha túl erős, akár meg is ölheti a gazdatestet. Az ilol feladata az, hogy a wayhelt visszazavarja állati testébe, ehhez kellenek a véráldozatok, mint csali. Természetesen nem mindegy, hogy valakinek a wayhelje jaguár vagy mókus, hiszen ezek képesek befolyásolni az ember személyiségét.
Sajnos a templomban tilos fényképezni, de azt leírhatom, hogy odabenn mindent betakar az áldozószertartások füstje. A szent képekből ma már semmi nem látszik, mert azokat vastag korom borítja. Eri nem engedi, hogy végignézessem Barangóval az állatáldozatot, amin egy kicsit összeszólalkozunk, mert úgy gondolom, nem árt, ha a nagyobbik fiam látja, miért olyan mások egyes kultúrák, mint miénk. Tény, a chamulai templom nem egy könnyű hely, Zaránd egyenesen menekül belőle.
Zinacantán főtere
Chamulától nem messze fekszik Zinacantán. Ez a falu tényleg nem sokat változott az elmúlt másfél évtizedben, ugyanolyan csendes és nyugodt, mint anno. Persze itt is vannak új épületek, de messze nem olyan drasztikus a változás, mint Chamulában.
Amíg Chamula a tzotzilok spirituális központja, addig Zinacantán főként éléskamraként funkcionál. A völgyben mindenhol fóliasátrakat látni, többnyire zöldségeket, epret és virágokat termesztenek bennük, amiket nem csak a helyi piacon, de országszerte is árusítanak tzotzil kereskedők.
Egy kis bemutató, miként készül a tzotzil szőttes
A falu főterét szépen rendbe hozták, az utcákat is leaszfaltozták, így sokkal kellemesebb a falun belül sétálgatni. Ellátogatunk egy helyi szövőüzembe, ahol egy néni magyaráz egy kicsit a tzotzil szimbólumokról. A gyerekeim tátott szájjal nézik, ahogy a két kezével neki áll terítőt szőni.
Több időt terveztem induláskor a tzotzil falvakra, de sokáig tartott, amíg ideértünk Cancúnból, így el kell engedjük a hegyvidék bejárását. Jövök én még ide, úgyhogy nem aggódom.
Visszatérünk San Cristóbal de las Casasba és a délutánt a város felfedezésére szánjuk. Bár nem olyan látványos, mint a guatemalai Antigua, attól még értem, miért tartják sokan Mexikó legszebb városának. Színes házaival, szűk utcáival és díszes templomaival tényleg olyan, mint egy szabadtéri múzeum. Az autóforgalom azonban nagyon zavaró, jó lenne, ha az óvárost megpróbálnák teljesen kocsimentessé tenni, mert semmi nem indokolja, hogy a negyven éves buszok a főtéren ontsák magukból a füstöt.
Bármerre indul az ember, nagyon kellemes hangulatú utcákat lát San Cristóbal de las Casasban
Az Arco del Carmen a város egyik emblematikus épülete
San Cristóbal főtere és katedrálisa
A templom homlokzata a gyarmati giccsművészet tipikus példája
Az Avenida 20 de Noviembre San Cristóbal sétálóutcája
A város legszebb temploma az Iglesia Santo Domingo de Guzmán
Tényleg nagyon szép város San Cristóbal
San Cristóbal de las Casas nevét Bartolomé de las Casas konkvisztádor után kapta. Nem ez volt az eredeti neve, megalapításakor Villa Real de Chiapának hívták, majd újabb és újabb neveket aggattak rá (volt Chiapa de los Españoles, Villa Viciosa és Villa San Cristóbal de los Llanos is), a mai nevét pedig csak 1848-ban nyerte el. Nem sokkal ezután vették el tőle a Chiapas fővárosa rangot és adományozták azt Tuxtlának.
San Cristóbal de las Casas este is nagyon hangulatos
Apás este Mexikó egyik legszebb városában
Este Eri pihenőt rendel el magának, én pedig Zaránddal és Barangóval végigjárom a kivilágított utcákat. San Cristóbal nappal is szép, de este éled meg igazán. A srácoknak nagyon tetszik a város, alig akarnak visszamenni a szűk hostelszobába. Beülünk sültkrmuplizni, utcazenészeket hallgatunk, élvezzük a dél-mexikói gyarmati hangulatot. Kell is, mert holnap a modern Tuxtla Gutierrezbe utazunk, ami nagyon más lesz...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
