Egy takarítónőnek hála eljutottunk a Rio Sumapaz völgyébe, aminél eddig nem sok szebbet láttunk. Pár éve még gerillák uralták a környéket, de a jövőben Kolumbia egyik szenzációja lesz, ez egészen biztos. Hatalmas vízesések, félelmetes szakadékok és gazdag fincák sorakoznak egymás mellett, Bogotától nem is olyan messze. Ha erre jársz, eszedbe ne jusson kihagyni!
Bogotát dél felé elhagyni egy kínszenvedés. Szemben a város északi végével dél durván lepukkant, nyomornegyed vált nyomornegyedet. Restrepo és Bosa a főváros legveszélyesebb negyedei közé tartozik, külön zseniális, hogy a déli buszterminált sikerült ez utóbbinak a kapujában kialakítani. Szerencsére a Transmileniót nem kell elhagyjuk, így nem ismerkedünk meg Bosa banditáival és emberrablóival. Mintha ez a rész más világ lenne; a házak lelakottak, az utcák szemetesek, kátyusak és nincsenek felfestve. Talán változik a helyzet, ha a Transmileniót sikerül kivinni egészen Soacháig, Bogotá külvárosáig, ami pont ugyanolyan pöcegödör, mint Dél-Bogotá bármely része.
Hatalmas a dugó, így jó három óra, mire kiérünk a városból. Az 1990-es évek végéig ez az állapot a város minden részén jellemző volt, de a Transmilenio megváltoztatta a közlekedési normákat. Ahová azonban még nem ért ki a zárt pályás busz, ott megelevenedik a múlt. Bogotá ezen részén nagyon nem szeretnék élni.
Az autópálya elhalad a Muña-víztározó mellett, ami a Sumapaz paramóvidékének kristálytiszta vizét gyűjti össze. Hogy milyen okból kifolyólag kötötték össze a főváros szennyvizét elvezető Rio Bogotával, az ördög tudja, mindenesetre ez utóbbinak hála a környéket pöceszag lengi be. Szerencsére gyorsan elhagyjuk a víztározót, felkapaszkodunk egy 3000 méteres hágóba, majd az út lassan ereszkedni kezd.
Fusagasugá környékén gyönyörű a táj, ezt a gazdag elit is tudja
A Bogotá-fennsík széle mindenhol meseszép, itt is, azonban nem a természet az egyetlen, amin elámulunk. Ahogy lejjebb és lejjebb ereszkedünk, úgy sokasodnak az úszómedencékkel ellátott villák. Subia környékét nehéz bármihez is hasonlítani, megkockáztatom, errefelé több luxust látni, mint bárhol máshol Dél-Amerikában.
Jó két órás utazás után futunk be az 1800 méter magasan fekvő Fusagasugába, ami már a spanyolok érkezése előtt is lakott volt. Mivel közel fekszik a fővároshoz, fontos mezőgazdasági központ vált belőle, lévén errefelé szinte minden megterem. A város mai napig Bogotá első számú éléskamrája, s mint ilyen, a turista számára nem tartogat sok izgalmat. A főterén áll ugyan egy koloniális időkből származó katedrális és parókia, de ennyi és nem több.
Fusagasugában a főtéren kívül nincs semmi érdekes
Hogy miért jöttünk mégis ide? Azért, mert Fusagasugá környéke számtalan szépséget rejt, de csak a helyiektől tudjuk meg, hogy kétszer annyit, mint amennyit előzetesen gondoltunk. A belvárosban szállunk meg egy egészen rendben levő hotelben, ahol mind a recepciós, mind a takarítónő hihetetlenül kedvesen fogad minket. Mikor mondjuk, hogy minimum két éjszakát maradunk, azonnal a legjobb szobájuk kulcsát akasztják le; errefelé nem szokás egy éjszakánál többet eltölteni, pláne nem külföldieknek.
- Turisták vagytok? - érdeklődik a takarírónő, aki nem lehet több 20 évesnél.
- Igen. Szeretnénk körbejárni a város környéki erdőket.
- Én a Sumapaz-völgyből, Cabrerából származom. Arrafelé nagyon szép a táj - kapjuk a tippet.
Vadul nézni kezdjük a térképet, és a neten találunk is néhány fotót a környékről, úgyhogy azonnal szaladunk is le a recepcióra, és két napos foglalásunkat háromra bővítjük. Mivel még bőven nincsen késő, felpattanunk egy szállónk előtt rostokoló, Pascába induló buszra. Az apró falu nem fekszik messze Fusától (így nevezik Fusagasugát a helyiek), de az út annyira rossz minőségű, hogy a tíz kilométert fél óra alatt sem tudjuk megtenni. Cserébe a táj egészen mesés, így kétharmad távnál leszállunk, és inkább gyalog folytatjuk az utunkat a faluig.
Pasca felé is egész rendben van a látvány
Pascát granadilla, curuba és fejioa földek veszik körül, a remek klíma miatt évente kétszer szüretelnek. Így könnyű megőgazdaságból megélni.
Granadilla birtok Pascához közel
A falu amúgy a Sumapaz Nemzeti Park hegyeinek lábánál fekszik, rengeteg bővízű patak robog át a völgyön. Egy ilyen paradicsomi helyhez már csak egyetlen dolog kéne, egy pofás település, de az nincs. Pasca a csúnyábbnál is csúnyább, még a főtere is felejtős, pedig a kolumbiai falvak többségének legalább ezen része jól szokott kinézni.
Pasca szép helyen fekszik, de ennyi és nem több
A rengeteg ízletes gyümölcsön túl a falu még egy valamiről híres, mégpedig a bogotái Aranymúzeumban látható aranytutajról, amit a muiscák legszebb kegytárgyai között tartanak számon. A muiscák királyait anno a Guatavita-lagúna vizén avatták be, egy olyan tutajon, ami a múzeumban is látható. Hogy miért pont itt, Pascában leltek erre a csodára, a tudósok sem tudják, mivel a falu a spanyolok érkezése előtt sem volt több néhány parasztcsalád lakta tanyabokornál.
Pascában bukkantak rá az Aranymúzeum leghíresebb leletére, az aranytutajra
Másnap a takarítónő ajánlására Cabrera felé vesszük az irányt, és milyen jól tesszük. Ez a vidék egy újabb példa arra, miért is Kolumbia a legszebb ország Dél-Amerikában. De ne rohanjunk ennyire előre.
Pascának a főtere is felejtős
Kisétálunk a terminálra, majd felszállunk egy Pandiba tartó buszra. Az autópálya, ami Melgar felé tart ezen a részen is zseniális tájon át tekereg. Chinauta még Subiánál is több luxusvillát rejt, jobbra pedig feltűnik néhány érdekes hegycsúcs, amit állítólag Quinininek hívnak. Már most tudjuk, hogy egy éjszakával megint tovább maradunk, mint azt a recepciósnak meghagytuk, mert erre a hegyre vétek lenne nem felmenni. Chinauta után az út meredeken ereszkedni kezd, nem sokkal később befutunk egy szűk kanyonba, amit Boquerónnak neveznek. Innen egy elég rossz minőségű út vezet a Rio Sumapaz völgyében fekvő Pandiba.
Az egyik utastól megtudjuk, hogy innen pár kilométerre a Sumapaz-folyó egy keskeny hasadékba folyik bele, ahol esik vagy száz métert, de sajnos pont érkezésünkkor indul egy busz Veneciába, ahol állítólag van egy meseszép zuhatag, így elnapoljuk a kanyon meglátogatását.
Az út felkapaszkodik a hegyekbe, ahonnan valami egészen hihetetlen a kilátás a Rio Sumapaz völgyére. Ha ez a vidék Peruban vagy Costa Ricában lenne, egészen biztos, hogy naponta turisták ezrei látogatnák, ezzel szemben erre jó eséllyel rajtunk kívül külföldi még nem járt. A másfél órás út alatt nem győzök kattintgatni, levegőt venni sincs időm.
A kép nem légifelvétel, hanem a busz ablakából készült
A meglepően új kisbusz sofőrje szól, hogy megérkeztünk a vízeséshez vezető bekötőúthoz, innen alig egy óra séta a 120 méter magas zuhatag. Egy apró tábla jelzi, hogy valóban erre van a vízesés, így bár nem tudjuk pontosan hová is tartunk, mégis magabiztosan lépkedünk a hegyek felé. Egy veredán át vezet az út, ami Kolumbiában soha sem életbiztosítás. No nem a banditák, hanem a tanyákról kitörő kutyák miatt; az egyik helyen kis híján megharap egy korcs.
Eri baktat a Salto La Chorrera felé
Amúgy a táj itt is meseszép, a tanyák pedig szemkápráztatóan zöldek. Fél óra baktatás után felcsendül a vízesés robaja, egyből tudjuk, hogy valami hatalmas dolog vár ránk az út végén. Újabb harminc perc séta után az út véget ér, de a vízesést még mindig nem látjuk. Innen egy ösvény vezet tovább fel a hegyekbe, a bejáratánál egy kopott táblán azt olvassuk, még 758 méter a zuhatag. Közel van. Féltávnál végre felbukkan a Salto La Chorrera, ami magányosan szakad alá a mélybe. Teljesen megbabonáz minket a hely, nem tudunk elszakadni a látványtól.
120 méter magasból szakad alá a Salto La Chorrera
Egészen közel merészkedem a vízeséshez, de az ösvény annyira csúszik, hogy az utolsó pár métert már nem merem megtenni. A vízpermettől így is csúnyán bepárásodik a fényképezőnk, úgyhogy inkább visszakapaszkodom a kilátóhoz, ahol Eri próbál egy vízmentes lyukba bebújni. Nem ő az egyetlen, aki zugot keres magának a Chorrera körül. Egy legenda szerint a vízesés mögött van egy barlang, amiben a muiscák kincse rejtőzik, de azt fehér ember nem érintheti. A kincs őre Mohán, egy nagyon csúnya, torzonborz hegyi szellem, aki ha betolakodókat lát a barlangban, megöli őket és földrengést küld a Földre. Nekünk a vízpermet is elég, nem foglalkozunk a muiscák kincsével. Inkább visszaindulunk.
Hegyi szellem őrzi a muiscák kincsét a vízesés mögött
Az ösvény mentén hihetetlenül dús a vegetáció, a fák és bokrok levelein színes szöcskék ugrándoznak. Érdekes, hogy ezekkel a jószágokkal eddig csak a San Gil melletti Juan Curinál találkoztunk, mintha ezek a szöcskék szeretnék a vízeséseket.
Színes szöcskék lakják be a vízesés környéki erdőket
Besétálunk Veneciába, ami 1951 óta mondhatja magát falunak, korábban hivatalosan az ide 40 kilométerre fekvő Pandihoz tartozott. Mivel új településről van szó, nincs is itt mit nézni, azonban az útról láttuk, hogy a településtől nem messze a Sumapaz-kanyon sziklái szinte függőlegesen szakadnak bele a folyóba. A kifőzdében - ahol elfogyasztjuk ebédre szánt rizses csirkénket - azt mondják, a kilátó messze van, okosabb tuktukkal megközelíteni. Így teszünk. Egy fiatal srác furikáz el minket a kilátóhoz, de annyira örül az érkezésünknek, hogy csak 5000 pesót kér az egész mókáért, cserébe azt szeretné, ha lefotózkodnánk vele.
Fotóért cserébe féláron van a menetdíj
Hogy milyen a kilátás? Fenomenális, mint bárhol Kolumbiában. Az ég kezd borús lenni, de így is lelélegzetelállító a velünk szemben tornyosuló 2-300 méter magas sziklafal.
Ilyen kilátás fogadja az embert a Sumapaz-kanyonra Veneciából
Pont, mikor visszaérünk Veneciába, befut egy busz, ami Cabrerába tart. Ugyanolyan vadonatúj kisbusz, mint volt idefelé, mintha ebben a régióban igényesebb lenne az utazóközönség. Erről természetesen szó sincs, valószínűbb, hogy ezzel próbálták lekenyerezni pár éve a gerillákat, akik a vidéki Kolumbia kizsákmányolása ellen szólaltak fel. Ma már Cabrerában sincsenek gerillák, az új buszok azonban maradtak.
Veneciát 65 éve alapították, úgyhogy nem túl varázslatos
Áthaladunk egy apró falun, Aposentoson, majd az út élesen balra kanyarodik, a szemközti hegyen pedig feltűnik egy Chorreránál is magasabb vízesés. Sem a sofőr, sem a buszon utazó utasok nem tudják mi a neve, többségük azt állítja, hogy nincs is neki. Bár Cabrera még 5-6 kilométer, mi ismét leszállunk a buszról, és vállaljuk, hogy néhány fotó kedvéért sétálunk másfél órát a faluig.
Az ott a háttérben semmi különös, csak egy névtelen, 200 méter magas vízesés
Mit mondjak? Ha egy negyed ekkora vízesésünk lenne Magyarországon, fél Európa a csodájára járna, ezek a jó kolumbiaiak meg még nevet sem adnak neki. Az interneten sem lehet róla szinte semmit sem találni, egyszerűen csak ott van, és évezredek óta zúdul alá három lépcsőben kb. 200 méter magasból.
Sumapaz-kanyon
A Rio Sumapaz kanyonja mostanra egészen kinyílt, de attól még a Cabrerába tartó séta meseszép. Az utat hatalmas sziklák alá vájták, amiket köderdei növények borítanak be.
Fantasztikus út vezet Cabrerába
Cabrerába délután három magasságában futunk be. Elsőre feltűnik, hogy ez a falu más, mint a többi. Kevés ember van az utcákon, a házak előtt régi autók sorakoznak. Olyan a hely, mint volt Támara, ahol a FARC egészen 2014-ig jelen volt.
Mehetnénk akár ilyen furgonnal is
A házak udvarán mindenhol harci kakasokat látni. Egyre kevesebb helyen divat ez a fajta sport, jellemzően a nagyon szegények szórakozása, amiből Kolumbia ezen részén nem sok van. Felelevenedik bennem a venezuelai Manacal, ahol bele is csöppentünk egy viadalba.
Harci kakasok várják a viadal napját
A falu főterén mindenki kíváncsian néz ránk. Az egyik padon ücsörgő asszony odahív minket magához, és azt kérdi, hittérítők vagyunk-e. A turista szóra felcsillan a szeme, bár azt egy foglalkozásnak tartja. Elmeséli, hogy 2012-ben a paramilitárisok itt még kivégzéseket hajtottak végre, s bár négy évvel ezelőtt elzavarták őket innen, a faluban máig mindenkinél fegyver van, mert attól tartanak, az a két rendőr, aki a falu biztonságáért felel, kevésnek bizonyulna.
Cabrera más, mint a többi andoki falu
Nincs sok időnk a falura, mert négy óra magasságában indul az utolsó busz Fusába. A takarítónőnek igaza volt: a Rio Sumapaz völgye csodálatos hely, amit nagyon gyorsan fel kéne helyezni a térképre.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
