A Pacaya-vulkánt több mint tíz éve mászom, de még mindig lenyűgöz. Korábban a lávaélmény miatt az ember nem figyelt a tájra, de mióta a tűzhányó nyugodt, új értelmet nyert a félnapos vulkántúra. Amúgy ha Antiguában jársz, érdemes ellátogatni a környező falvakba is, mint Jocotenango és Pastores.
Antigua városa egy-két nap után elég tömény tud lenni, de ha az ember kiszakad a turistagócból, egészen szép dolgokat fedezhet fel magának. A Mirador csapattal úgy döntünk, hogy a Pacaya-vulkán megmászása előtt elsétálunk Jocotenangóba, abba a városba, ahol Pedro de Alvarado ismét szembetalálta magát a kakcsikelekkel.
Miután az őslakosok kiűzték a spanyolokat Iximchéből, azok délkeletnek menekültek, míg nem megérkeztek az Agua-vulkán lábához, ahol ellenség hiányában meg tudták alapítani Santiago de los Caballeros de Guatemala városát, a mai Antiguát. A kakcsikelek azonban nem sokáig hagytak nyugtot az idegeneknek. Mikor híre ment a konkvisztádorok új fővárosának, megindultak, hogy kiűzzék őket a földjükről. A spanyolok által legyőzött Q'umarkaj lakói, a kicsék egy csoportja azonban a konkvisztádorokkal tartott, akiknek segítségével megfutamították a kacsikeleket. Pedro de Alvarado hálája jeléül Antigua mellett megalapította Santiago Utateca városát, a mai Jocotenangót, ahol az őt segítő kicsék szabadon élhettek.
Jocotenango mára összeépült Antiguával, a település jellege mégis más; messze nem olyan rendezett és tiszta, mint a nagytestvér, sőt. Csapatom néhány tagját egyszerűen letaglózza a várost körülölelő kávéföldeket beborító szemét. Guatemala amilyen csodálatos ország, annyira szemetes. Nekem már megszokta a szemem, de aki először jár erre, annak tényleg fájhat látni, mennyire nincsenek tisztában az itt élők a környezetszennyezéssel.
Jocotenango házai egyszerűbbek, mint Antigua gyarmati időket idéző palotái. Az egyetlen épület, ami hajaz az egykori főváros díszes épületeire, a főtéren álló templom, ami bár kisebb, mint a La Merced, gipszstukkóival ugyanazt a giccset képviseli.
Jocotenango díszes temploma a guatemalai giccsművészet egyik tipikus példája
Jocotenangótól tuktukokkal jutunk el a pár kilométerre északra fekvő Pastoresbe, ahol épp falunapot tartanak. Iszonyú a tömeg, mozdulni sem lehet a falucska egyetlen utcáján, amin iskolások vonulnak fel paparmaséjelmezbe öltözve. Ami miatt valójában ellátogattunk ide, azok a bőr- és csizmaboltok. Pastores lakói a 16. század óta készítenek táskákat és lábbeliket, amiket korábban a kreol elit vásárolt fel. Ma sem a turistáknak készülnek a bőrcuccok, mivel azok csak ritkán látogatnak el Pastoresbe, sokkal inkább a guatemalavárosi gazdag családok tagjainak. Bár az európai árakhoz mérten nincs drágaság, az átlag guatemalai pénztárca nehezen viseli a 30-40 ezer forintos marha-, krokodil- és kígyóbőr holmikat.
Pastoresbe ezek miatt a cipők miatt érdemes ellátogatni
Délután kettőkor jön értünk egy turistákkal teletömött busz, amivel nekivágunk a Pacaya-vulkánnak. Bár nem szeretem a befizetett, nagycsoportos kirándulásokat, Antiguából más opció nem lévén, kénytelenek vagyunk mi is rálépni a kitaposott gringo trailre. Öröm az ürömben, hogy csupa fiatallal utazunk együtt, mintha a helyi szervezők is rájöttek volna, hogy nem feltétlen kell mindenkire ráerőltetni a vulkánmászást.
A Pacaya oldalából mesés a kilátás az Aguára, és a mögötte füstölgő Fuegóra
2006 és 2012 között szinte minden évben voltam a Pacayán annak reményében, hogy láthatok lávát, de ez eddig csak két alkalommal jött össze, 2008-ban és 2009-ben. Mikor először egy cseh cimborámmal vágtunk neki a hegynek, egész a kráterig jutottunk. 2010 óta - mikor is egy japán srác egy lávafröccs következtében elevenen elégett a hegyen - nem engednek a csúcs közelébe, de ettől még a Pacaya hatalmas élmény. Úgyis, hogy egy ideje nem lövel ki magából lávát, illetve csinálja, csak nem olyan látványosan, mint anno.
Kihűlt lávamezőn kell átvágjunk
Mint mindig, a busznyi ember élére állított helyi vezető most is kutyával vág neki a hegynek. Aki járt már működő vulkánon az tudja, hogy a kutyánál jobb szeizmográf és vulkánkitörés figyelő berendezés nincsen; ha az eb megtorpan és elindul visszafelé, akkor jobb, ha te is hasonlóan cselekszel.
Mirador-csapat a Pacaya lábánál
Mára szerencsére sikerült a nemzeti parknak letisztázni a tulajdonviszonyokat a hegyen, így nem kell szögesdrótokon átmásznunk, mint korábban. Alig egy óra kaptató után felérünk a Pacaya által 2012-ben hamuval beborított egykori pihenőhöz, ahonnan leereszkedünk a völgybe vattacukrot sütni. Mióta a lávafolyás elapadt, azóta a helyi vezetők marshmallow olvasztással próbálják levenni a lábukról a turistákat. Azt persze máig nem tanulták meg, hogy nem mind amerikai, ami fehér, és hogy a legtöbb gringó hányni tudna a marshmallow ízétől. Közéjük tartozom én is. Oké, értem én, hogy túrórudit nem lehet lávakövön olvasztani, de akkor is, minek ez a színház?
Aki ezt kitalálta, azt kéne karóba húzva lávakövön sütni
Amúgy hiába, hogy a Pacaya legfrisebb lávafolyása több mint öt éves, ha az ember egy kicsit mélyebbre ás, talál olyan forró köveket, amiken akár egy jó gulyást is meg lehetne röttyenteni. Tisztán emlékszem, mikor Bakos Gábor barátommal 2008 végén szájtátva bámultuk a most évek óta kihülőfélben lévő folyamot, ami akkor vörösen izzó olvadt kőzetként tekergőzött le a tűzhányó oldalán. Olyan közel merészkedhettünk hozzá, amennyire csak tudtunk, azóta sem volt fenségesebb lávaélményem.
2008 decemberében így nézett ki a Pacaya a lemenő nap fényében
Lassan kezdődik a naplemente, így elindulunk lefelé. Imádok ilyenkor lebotorkálni a Pacayáról, mert a Csendes-óceán mögött lebukó nap vörösre festi az ég alját misztikus hangulatot adva a háttérben pöfékelő Fuegónak és a magasztosan ácsorgó Aguának.
Ezért a látványért már megérte felmászni a Pacayára
A legszebb naplementét 2009 februárjában sikerült itt lőnöm, amikor a tenger felől felhőpamacsok áramlottak a vulkánok felé, amik összegyűltek és vastag felhőpárnát hoztak létre a Pacaya alatt, miközben az erős szél hullámossá tette a magasabban fekvő fátyolfelhőket. Nincsen láva a Pacayán? Kit érdekel?! Így is megér minden pénzt a túra.
A Pacayán mindig meseszép a naplemente
Már este indulunk vissza Antiguába. Az út az esti csúcsforgalom miatt majdnem két óráig tart, a vacsora így elmarad, de szerintem senki nem bánja. Holnap megindulunk az Atitlán-tó felé.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
