Elhagyjuk Chiapast, de azért látunk ezt-azt menet közben. Sak Tz'i kevesek által látogatott romvárosa és az El Salto-vízesés is megér egy misét, a nap végére pedig megérkezünk a tengerhez a gyermekeim legnagyobb örömére. Lassan búcsút intünk Mexikónak.
Nueva Palestina egy teljesen érdektelen, poros kisváros a chiapasi erdők mélyén. Nem sok minden miatt érdemes itt megállni, leszámítva a településtől két kilométerre fekvő Plan de Ayutla nevű romvárost, amiről előzetesen nem tudok semmit. Eri és a gyerekek inkább maradnak a szállón és kialusszák magukat, én pedig napfelkelte után nekiindulok a tanyavidéknek, hátha sikerül rátalálnom a romokra.
Könnyen megy, nem lehet eltéveszteni azt a táblát, ami az erdő mélyén megbúvó romok felé mutat alatta egy figyelmeztetéssel: a romokat látogatni szigorúan tilos! Körbetkeintek, de nem látok senkit, így leparkolok egy fa alatt, majd átlépek a kerítésen és elindulok fölfelé a feltáratlan piramis oldalán.
Plan de Ayutla eredeti neve Sak Tz'i volt, ami annyit tesz: fehér kutya. A név eredete nem tisztázott, ahogy a város történelmi szerepe sem. Azt a régészeti feltárásokból tudjuk, hogy a helyet már i.e. 50 körül lakták, ezzel ez a környék legrégebb óta lakott maja városa. Feltételezhetően innen származott el az a dinasztia, ami később Bonampakot is megalapította, valószínűleg ezért is van zavar a nevezéktanban, ugyanis Bonampakban gyakran Ak'e néven illetik a várost, ugyanúgy, ahogy a saját településüket.
Sak Tz'i, más néven Plan de Ayutla romjai aránylag feltáratlnok, csak a Fellegvár néhány épülete került restaurálásra
A nagy építkezések kora itt is 600 és 800 közé tehető. Egy Piedras Negras-i sztélének köszönhetően tudjuk, hogy 628-ban Sak Tz'i uralkodóját, Kab Kantét elfogják és a várost hűbéresüké teszik. Kab Kante később visszatérhet a trónra, 641-ben pedig megtámadja Bonampakot, aminek királyát rabul ejti és a várost Piedras Negras vazallusává teszi.
750 és 772 között Aj Sak Maax az uralkodó, aki Piedras Negrasszal karöltve visszaveri El Cayo támadását, de a 787-es Bonampak által indított háborút (feltételezhetően ennek a csatának állítanak emléket a bonampaki falfestmények) az akkori uralkodó, Yete Kinich elveszíti, akit II. Chaan Muan valószínűleg kivégeztet. 789-ben Sak Tz'it Toniná támadja meg és győzi le, ezzel véget vetve a város fénykorának.
A 9. század második felében még említenek egy uralkodót, akit meglepő módon ugyanúgy hívnak, mint a Piedras Negrasszal anno szövetségre lépő Kab Kantét. Ezután Sak Tz'iben véget ér a történetírás, de a leletekből tudjuk, hogy nagyjából 1100-ig lakják a várost, sokkal tovább, mint Bonampakot vagy Yaxchilánt.
Sak Tz'iben furcsa érzés kerít hatalmába, nem érzem magamat komfortosan a romok között járva
Bár Sak Tz'i egykoron ugyanolyan fontos település volt, mint a fentebb említett városok, a régészek 2008-ig mégsem tárták fel. Az ásatások során egyedül a fellegvárat sikerült rekonstruálni, de az épületegyüttes ma már nem néz ki jól. Sak Tz'i egy misztikus, elhagyatott hely, ahol nem érzem magam jól a bőrömben. Nem tudom miért, de úgy érzem, minél előbb mennem kell erről a helyről, pedig általában szeretem az elhagyatott maja emlékeket.
Visszatérvén Nueva Palestinába felmarkolom a családom és megindulunk a Yucatán-félsziget délnyugati szegletében megbúvó Champotón irányába. Persze nem rohanunk, itt-ott tartunk egy megállót. Az egyik ilyen a Reforma de Ocampo határában lapuló Cascada El Salto, amit egy rövid, három kilométeres földúton érünk el. Nagyjából minden napra jut Chiapasban egy vízesés, de ezért a zuhatagért tényleg érdemes volt letérni a főútról; a Cascada El Salto a Chiflónnal karülöltve Chiapas legszebb vízesése.
A Cascada El Salto tényleg meseszép hely
Eri vágyik egy kis magányra, úgyhogy ott hagyjuk a kilátónál, én pedig megindulok a srácokkal a zuhatag lábához. Barangó és Zaránd élvezik a vízpermetet, önfeledten ugrálnak és persze bőrig áznak. Nem is lenne semmi gond, ha a nagyobbik fiam visszafelé nem esne egy hatalmasat, amivel szétveri a könyökét. Fél órás hiszti veszi kezdetét, nem engedi, hogy bekötözzük a sebét. Egy idő után azért megnyugszik, így indulhatunk tovább.
Itt még nagy a boldogság, de aztán Barangó perecel egy hatalmasat, amiből hatalmas hiszti keveredik
Az ebédet Emiliano Zapatában szeretnénk elkölteni, abban az étteremben, ahol két évvel ezelőtt a srácaink palacsintát ettek. Barangó emlékszik a helyre, de sajnos zárva találjuk; Mexikó turistamentes övezetében nyugodtan felejtsd el a világkonyhát, senkinek nincs rá igénye.
Rátérünk a 186-os útra, amiről Escárcega előtt lekanyarodunk Sabancuy irányába. Lakatlan lápvidéken át autózunk az apró, lagúnaparti városkába, ahová délután 4 óra magasságában futunk be. Meleg, párás idő fogad minket. A városka nem kimondottan szép, a főtéren felállított gigantikus női mellszobor kifejezetten rémisztő.
Nem tudom, ki gondolta, hogy ezt jó ötlet odabiggyeszteni a főtérre, de neki köszönhetően Zarándot végig kézben kell vinni Sabancuyban
Nem maradunk sokáig, mert a srácainknak csobbanhatnékja van. Átautózunk a lagúna feletti hídon, majd kétórás pancsolás következik Santa Rosalía strandján. Nem ez Mexikó legvarázslatosabb partvidéke, de Zarándnak és Barangónak tökéletesen megfelel két hét hegyvidéki csámborgás után. Homokvárat építünk, kagylókat gyűjtünk, csupa olyan dolgot, amit az ember egy négy- és egy hatévessel a tengerparton tehet.
Santa Rosalía strandján csak mi vagyunk
Champotónba este 8 óra után futunk be. A Hotel Géminisben veszünk ki egy lepukkant szobát 750 pesoért, majd a közeli piacra igyekszünk, ahol ismét torta és tacos a menü. Azért az tényleg kemény, hogy ha az ember letér a gringó ösvényről, mennyire nincsen semmi más, csak mexikói utcakaja!
Champotón egyike azon yucatáni városoknak, aminek alapjául egy kiterjedt maja kikötő szolgált. Neve is maja származású, de eredete máig nem tisztázott. Az egyik elmélet szerint a klasszikus kor lezárásaként a 9. század végén itzák vándoroltak észak felé, akik a tutul xiúktól engedélyt kaptak a letelepedésre. Itzául Champotón annyit tesz: mezőföld. A másik vélekedés szerint az itzák érkezésekor a partvidék már lakott volt, chan/chontál és putun indiánok őshazája volt, ezért kapta az itza település a Champotón nevet.
Champotónnál van kellemesebb tengerparti város Mexikóban
Akárhogy is volt, a spanyolok nem könnyen kebelezték be a várost. 1517-től kezdve több támadást is indítottak az őslakókkal szemben, amiket sorra elveszítettek. Cortéz 1519-es expedíciója törte meg az indiánokat, a csata rengeteg halottal és sérülttel járt mindkét oldalon. Champotón két évtizedig a yucatáni expedíciók kiindulópontja volt, de az ellenséges őslakók miatt 1540-ben végül új helyőrséget alapítottak San Francisco de Campeche néven. Campechében később erődöt emeltek, így az irányítás átkerült oda, Champotón pedig megmaradt halászkikötőnek. 1546-ban megjelentek a ferencesek és megkeresztelték az indiánokat, akik többségét a spanyolok addigra rabszolgává tettek a közeli cukornádföldeken. A város a 17. században több kalóztámadást is túlélt, soha nem került angol kézre.
Champotón lakói ma büszkén emlékeznek a hősies chan, putun és itza harcosokra, akik szembeszálltak a spanyolokkal
Champotón ma sem több egy mezei halászvárosnál, ezért is furcsa, hogy a piacon csak tacos és torta van, hal nincs. Reggel teszünk egy rövid sétát az óvárosban, de az nem túl érdekes. A házak kopottak, érezhető, hogy távol vagyunk a gringo trailtől.
A mai napon megindulunk vissza Cancúnba, mert pár nap múlva repülünk haza. Persze ez az út is tartogat meglepetéseket, no de erről később...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
