Venezuela - Caracas

Visszatérés Venezuelába

Visszatérés Venezuelába

Egy éve nem jártunk Venezuelában. Akkor úgy búcsúztunk az országtól, hogy az az összeomlás szélén volt. Nekünk minden fillérekbe került, a helyieknek azonban iszonyatosan drága volt minden, Caracasban és a nagyobb városokban diáktüntetések voltak, nem kevés áldozattal. Hogy egy év alatt mi változott? A tüntetők hazamentek, a pénz továbbromlott, a boltok előtt a sorok állandósultak. Szerencsére nem maradunk sokáig, de azért egy világörökséget így is sikerül útba ejtenünk.

A nemzeti szociálkapitalizmus vége?

A nemzeti szociálkapitalizmus vége?

Venezuela saját pályán mozog. Megteheti, mivel nála az olaj, így a nagypolitika is elnézőbb vele szemben. Sokan az elmúlt 15 évet szeretik szocializmusnak beállítani, de Venezuela legalább annyira kapitalista és nacionalista egyben, mint amennyire szocialista. Hogy az ország pontosan hova tart, senki nem tudja, ahogyan azt sem, hogy az elmúlt hetek lázongásainak lesz-e bármiféle eredménye. Egy biztos, a Chávez halála után beköszöntött időszak új fejezetet nyit majd a történelemkönyvekben...

A venezuelai városok veszélyesek

A venezuelai városok veszélyesek

Mindenhol azt lehet olvasni, hogy a venezuelai városok iszonyú veszélyesek. Bár nem esett bajunk sem Barcelonában, sem pedig Valenciában, azt azért elmondhatjuk, hogy ezek a városok tényleg nem túl bizalomgerjesztők. Remélem, soha többé nem kell ezeken a helyeken újra átutaznunk.

Mochima Nemzeti Park

Mochima Nemzeti Park

A Mochima Nemzeti Parktól kaptuk azt, amit Isla Margaritától vártunk. Napfény, pálmafák, fehér homok, tenger, vidám delfinek, és egy lakatlan szigetre tett kiruccanás. Mochima egy igazi kis édenkert...