Panamavárost magunk mögött hagyva nagyjából egy hetet töltünk az ország gringó ösvényén. Isla Coiba csodás tengerpartjaival és tengeri élővilágával ismerkedünk elsőként, majd Boquetében kávéüzemet látogatunk, vízeséseket keresünk fel és canopyzunk, Bocas del Torón pedig lajhárlesre indulunk, kevés sikerrel. Azért érthető, miért ezek a helyek kerülnek fel a turisták térképére.
A Venezuela túrám után azonnal repülök át Panamavárosba, mert kezdődik egy újabb utazás. Ezúttal Panamát járjuk majd körbe szűk három hét alatt. A klasszikusnak számító Bocas del Toro, Boquete és San Blas mellett egy hetet töltünk majd Dariénbe, ahová nagyon vágytam már vissza. A túra elején azonban Panamavárossal és annak környékével ismerkedünk, köztük a Sobernaía Nemzeti Parkkal, San Lorenzo és Portobelo erődjével, valamint Colón városával.
Ki ne vágyna arra, hogy egyszer megpillantsa a Föld legmagasabb vízesését, az Angelt? Nekem ez már számtalanszor sikerült, de soha nem láttam annyira tisztának, mint most. Víz ugyan nem sok volt benne, ahogy a folyóban sem, de megérte a majd hat órán át tartó csónaktolás, mert lélegzetelállító látványban volt részünk. A Canaimába vezető kisrepülőzés Wonkénből pedig maga a mennyország.
A Roraima után általában mindenki azt gondolja, hogy nincsen nála szebb, de csak addig, amíg nem sétál el Yunekből az Aparurén-vízesésig. Ez a négy, olykor - mint a mi esetünkben most - három napos túra mindenek felett áll, semmihez nem fogható látvánnyal várja az utazót. Egyértelműen ez a kontinens legcsodálatosabb gyalogtúrája, mégsem jár erre a Mirador-csapatokon kívül a kutya se. ÉS azt hiszem, így van ez jól.
Maduro beiktatásának köszönhetően a tavalyi túránál is komplikáltabbá válik a Yunekbe tervezett utazásunk. Repülő hiányában terepjáróval utazunk Wonkénig, ahová pemón barátaim egy olyan pici ladikkal érkeznek, hogy abba nem férünk bele. Több fordulóval, erdőben megaludva futunk be Venezuela talán legszebb fekvésű településére, Yunekbe. Kalandos két napon vagyunk túl.
Bár rengetegszer írtam már a Roraimáról, ezzel a táblaheggyel képtelenség betelni. Egy teljes hetet töltöttünk a Föld talán legizgalmasabb monolitján extrém jó időjárás mellett és fantasztikus dolgokat láttunk. A venezuelai tepuiknál egyszerűen nincsen szebb.
Venezuelában soha semmi nem úgy történik, ahogy az ember eltervezi. Nem tudok gépet intézni a csapatomnak Santa Elenába, így kénytelenek vagyunk autóval a Gran Sabanára utazni. Ennek köszönhetően azonban eljutunk a szavanna legnagyobb zuhatagához, az Aponwao-vízeséshez. Előtte azonban még pótlok egy régi hiányosságot és ellátogatok Los Castillos erődrendszeréhez.
Az évet Venezuelában zárom, azon belül is abban a Colonia Tovarban, ahová valamilyen okból kifolyólag ez idáig nem sikerült eljutnom. A német telepesek által alapított városka egy élhető skanzen, ahová a venezuelai kirándulók az európai romantika, a sült kolbász és a fresa con crema miatt érkeznek. Nem rossz hely, de így, ünnepek táján azért egy kicsit zsúfolt. Ettől függetlenül, ha valaha egyszer Caracasba sodor a sors, ide mindenképp látogass el.
Patagónia utazásunk utolsó állomása Ushuaia. Argentína legdélebbi települése számtalan csodás gyalogtúrának a kiindulópontja. Mi a Beagle-csatornával kezdtünk, majd a Laguna Esmeraldához tettünk egy könnyed, délutáni kirándulást. Utolsó nap pedig a Tűzföld Nemzeti Park túraútvonalait jártuk végig. Mind felejthetetlen élmény marad.
Punta Arenasba a többség csak azért utazik el, hogy felüljön egy repülőre vagy buszra a Torres del Painéban tett túrája után. Pedig Punta Arenas környékén rengeteg ám a látnivaló. Ott van pl. az elátkozott sorsú Bulnes-erőd, Chile legdélebbi világítótornya, a Faro San Isidro, valamint a Magdalena-sziget az egyedülálló pingvinkolóniájával. Gyönyörű két napot töltöttünk el a Magellán-szorosban.
