Legfrissebb bejegyzések

La Ruta de los Primos I. - Siete Machos

La Ruta de los Primos I. - Siete Machos

A Caño Cristales nem nyűgözött le minket annyira, de La Macarenában azt a tippet kapjuk, hogyha igazán szépet akarunk látni, akkor keressük fel a Siete Machost. A folyót elérni egyetlen módon lehet, ha az ember végigutazik a szeparatista FARC-gerillák által felügyelt La Ruta de los Primoson, vagyis az Unokatestvérek útján. Béke van, ezért elvileg nem kéne félni a gerilláktól, de a Primos tagjai nem hajlandóak letenni a fegyvert. Hogy zavarja-e őket két gringó, aki bemerészkedik a földjükre? Reméljük, hogy nem. A bátorságunkért cserébe életünk egyik legszebb élményében lesz részünk.

Caño Cristales, a Föld legszebb folyója

Caño Cristales, a Föld legszebb folyója

A Caño Cristales olyan képződmény, amitől mindenki elolvad, ha meglát róla egy fotót. 2011 után látogatunk el újra Kolumbia még csak most megelevenedő természeti csodájához, amiről már azelőtt lemaradt mindenki, hogy igazán híressé vált volna. Ennek csak egyik oka a folyó pusztulása, a másik ok sokkal prózaibb: a kolumbiaiak egyszerűen kisajátították maguknak a folyót, így a külföldi utazók számára tulajdonképpen elérhetetlen lett a hely. Lehet, hogy ez az első és egyben utolsó magyar beszámoló a Föld legszebb folyójáról?

La Macarena, Kolumbia legdrágább városa

La Macarena, Kolumbia legdrágább városa

A Föld leghíresebb látnivalói hiába drágák, általában rengeteg turistát vonzanak. Nincs ez másképp a kolumbiai Caño Cristalesnél sem, ami csak annyiban különbözik a Machu Picchutól vagy az Iguazú-vízeséstől, hogy többnyire helyi turisták látogatják. Négy napig őrlődünk, hogy menjünk-e vagy sem, mert az elmúlt években az árak a tízszeresére emelkedtek, amit nehéz megemésztenie a hátizsákos büdzsének. A négy nap alatt sikerül alaposan kiismernünk Kolumbia legdrágább városát, La Macarenát.

Vendégségben a kolumbiai gerilláknál

Vendégségben a kolumbiai gerilláknál

2016 novemberében a kolumbiai kormány békét kötött a FARC gerillaszervezettel, pontot téve az 52 éves fegyveres konfliktus végére. A FARC tagjai letették a fegyvert, és önként koncentrációs táborokba vonultak, ahol egészen mostanáig azt várták, hogy mi lesz a sorsuk. A döntés megszületett: augusztus 1-én szabadon távozhatnak. Mielőtt még szétszéledt volna a több ezer gerilla, mi meglátogattuk őket a táborukban, és megnéztük, miként élik a hétköznapjaikat, valamint megkérdeztük tőlük, hogyan képzelik el az életüket augusztus 1. után. Végül a 26-os blokk parancsnoka, Ivan "Az Őrült" is leült velünk beszélgetni, aki elég sok mindent elmesélt az életéről, a legnehezebb csatákról, szökését a börtönből és arról, mennyire kell komolyan venni a békét. Exkluzív riport az Urías Rondón gerillatáborból.

Utazás a FARC fővárosába, San Vicentébe

Utazás a FARC fővárosába, San Vicentébe

Úgy utazunk a FARC egykori fővárosába, San Vicente de Caguánba, hogy tudjuk, az Unokatestvérek követik minden lépésünket. Végigutazni Caquetá gerillavidékén egy évvel a békekötés után nem tűnik veszélyesnek, de azért még izzik a levegő. A béke errefelé mást jelent, mint Bogotában; nem mindenki tartja olyan pozitívnak, sokkal inkább a nagypolitika pozőrködésének titulálják. Bár idegenül mozgunk egész nap, azért marad időnk egy kis kirándulásra egy aknamezőn.

Pörköltözés Florenciában

Pörköltözés Florenciában

Florencia egy teljesen érdektelen város, mégis eltöltünk itt két éjszakát, mert meghívást kapunk Francisco házához egy jó kis pörköltözésre. Pedig mi csak petroglifeket akartunk nézni. A vacsora alatt megtudjuk, hogy San Vicente de Caguánban már akkor tudni fognak az érkezésünkről a gerillák, mikor épp csak kigurulunk Florencia buszpályaudvaráról. Remek!

Kolumbia legjobb pizzájáért egy Altamira nevű faluig kell utazni

Kolumbia legjobb pizzájáért egy Altamira nevű faluig kell utazni

Florencia felé érintünk pár turisták által ritkán látogatott kisvárost, az egyik ilyenben, Altamirában pedig rábukkanunk Kolumbia legjobb pizzájára. Az sok mindent elmond egy ország gasztronómiájáról, ha az ember egy faluvégi pizzériát talál a legjobbnak két hónap utazás után, nem? Amúgy Altamira kellemes meglepetés, San Agustín felé érdemes útba ejteni.

Egy picivel túl a világvégén

Egy picivel túl a világvégén

Végre leereszkedünk a hegyekből és beleszippantunk a trópusi esőerdők levegőjébe. Néhány éve a FARC-nak hála a Pasto-Mocoa utat külföldiként még képtelenség lett volna megtenni, de a béke után megnyílt a "sztráda" az utazók előtt. És de jó, hogy megnyílt. Ez a 80 kilométeres út kétségkívül az egyik legszebb Dél-Kolumbiában, bár ahová vezet, nem túl impozáns. Mocoa egy igazi koszfészek, amin a tavalyi sárlavina nem sokat segített, viszont a Fin del Mundótól és az Hornoyaco-vízeséstől elolvadtunk. Sokkal jobb itt, mint otthon.

Békés ellenségek

Békés ellenségek

A Valle de Sibundoy, vagyis a Sibundoy-völgy igazi kulturális kalandnak indul. A már Putumayóhoz tartozó andoki medence két indiánközösségnek, az ingáknak és kamszáknak az otthona, akik úgy élnek egymás mellett békében, hogy más nyelvet beszélnek és nem tisztelik, hanem félik egymás isteneit. Bár idő hiányában nem sikerül velük közvetlenül megismerkednünk, kulturális különbségeik miatt látatlanban is beléjük szerettünk.

Pasto és a Cocha-lagúna

Pasto és a Cocha-lagúna

Amíg arra várunk, hogy megszáradjanak a ruháink, felfedezzük Pastót, ami nem igazán nyűgöz le minket. Nem úgy a Laguna de la Cocha, aminek nem csak legendája, de a környéke is mesés. Egy csepp Skandinávia kolumbiai módra.