A csapat hazarepül, én pedig egy régi adósságot teljesítek magam felé. 2021 májusában Kolumbia az elsők között zárta le a pandémiát egy olyan tüntetéshullámmal, ami az akkori elnököt, Ivan Duquét végül elsöpörte. De nem csak Duque járt rosszul az utcai harcokkal, hanem én is. A kiábrándult és felbőszült tömegek lezárták a főbb utakat, így a tervezett Pereira körüli kirándulásaim tervét fel kellett adjam. Végül nem bántam meg, mert így láthattam Marsella színes utcáit, valamint Santa Rosa de Cabal vízeséseit, de azóta ott motoszkált a fejemben a visszatérés gondolata a térségbe.
Nariño egyetlen, turisták által is látogatott természeti látványossága az Azufral-vulkán krátertava, a Laguna Verde. Balszerencsénk van az időjárással, semmit nem látunk az állítólag meseszép tóból. Cserébe a Guaitara-kanyonnal vigasztalódunk, ami bár nem olyan szép, mint volt a Juanambú vagy a Rio Mayo, mégis elrabolja a szívünket. Lassan kipipáljuk Észak-Nariño minden szegletét.
A Los Llanos déli része messze nem olyan izgalmas, mint volt az északi, de azért jó megtapasztalni, hogyan nyílnak meg az itt élők négy évtized gerilla uralom után. Amerre megyünk, mindenhol sztárként kezelnek minket. Mintha a llanerók soha nem láttak volna fehér embert.