Van úgy, hogy az ember beleun az utazásba. Ehhez nem kell semmi több, csak pár olyan nap, amikor a világon nem történik semmi. Gépszerűvé kezd válni az utazásunk, pedig Buenos Aires még nagyon messze van. Rio Grandéban és Rio Gallegosban is csak szenvedünk, de aztán rátalálunk a boldogság forrására, a cseresznyére.
Tűzföldet egykoron öt indiántörzs lakta. Mára mindössze egyetlen yamana asszony maradt, hála a fehérek által behurcolt betegségeknek és egy román fejvadásznak, aki egymaga kiirtott egy egész népcsoportot. Alig 40 év alatt sikerült a fehér embernek mindenkit elpusztítania a szigeten, mindezt azért, hogy birkát tarthasson. Hogy melyik évszázadról beszélünk? A huszadikról...
Két és fél évvel ezelőtt úgy indultunk útnak Trinidad és Tobagóról, hogy 2013 végére szeretnénk megérkezni Tűzföldre. Több mint egy évet késve, de végre befutottunk Ushuaiába, oda, ahol véget ér a Pánamerikai autóút. Hogy mit láttunk ott? Egy világítótornyot és rengeteg fókát.
Átlépünk Chilébe. A Torres del Paine felé tartunk, de előtte még benevezünk egy nem túl olcsó hajós kirándulásra a Bernardo O'Higgins Nemzeti Parkban. Nem csak a kirándulás drága, minden. A chilei Patagónia más világ, az emberek is furcsák.
A Perito Moreno-gleccser az Iguazú-vízesés után Argentína második számú látványossága. Mint ilyentől, félni szoktunk, de ezúttal nem csalódunk. A gleccser zseniális, az idő szép, a táj felejthetetlen. Kell ennél több?
El Chaltén körül a Fitz Royon és a Cerro Torrén kívül is van élet. Sem a Viedma-gleccsernél, sem a Desierto-tónál nem sikerült jó időt kifognunk, de mindegyik kirándulás megérte valamiért. Két Mirador csapattal is sikerült bebarangolnunk a vidéket, a képek magukért beszélnek.