A csapat hazarepül, én pedig egy régi adósságot teljesítek magam felé. 2021 májusában Kolumbia az elsők között zárta le a pandémiát egy olyan tüntetéshullámmal, ami az akkori elnököt, Ivan Duquét végül elsöpörte. De nem csak Duque járt rosszul az utcai harcokkal, hanem én is. A kiábrándult és felbőszült tömegek lezárták a főbb utakat, így a tervezett Pereira körüli kirándulásaim tervét fel kellett adjam. Végül nem bántam meg, mert így láthattam Marsella színes utcáit, valamint Santa Rosa de Cabal vízeséseit, de azóta ott motoszkált a fejemben a visszatérés gondolata a térségbe.
Egy apró tolimai faluba, Murillóba utaztunk, ami azonnal belopta magát a szívünkbe. Ezen a helyen még kóbor kutyának is jó lenni, ezért ha nem lenne olyan hideg, biz' Isten ideköltöznénk. Kirándultunk egyet a Nevado del Ruíz oldalában, felkerestünk egy meseszép vízesést és barátkoztunk pár ibaguéi kirándulóval, akik el akarnak jönni Magyarországra. Semmi extra, csak egy átlagos nap Kolumbiában.
24 óra alatt, szakadt farmerben, 5000-es andoki csúcsot szólóban mászni őrültségnek tűnhet, pedig nem az. A Nevado Tolima meghódítása életem egyik legnagyobb kalandja lett épp amiatt, hogy a dolgok nem úgy történtek, ahogy azokat elterveztem. Oké, a lyukas farmertől lassan megszabadulok.
Három évvel ezelőtt jártam először Salentóban és a Cocora-völgyben. Azóta minden évben visszatérek. Kevés olyan hely van a világban, ami ennyi idő után is meg tud babonázni, de a Nevado del Ruíz Nemzeti Park déli csücskében aláereszkedő Cocora-folyó völgye mindenképpen közéjük tartozik. Itt vannak a Föld legmagasabb pálmái, itt található a legnagyobb kiterjedésű paramo szerte Dél-Amerikában és itt él a világ legnagyobb kolibrije. Ezek csak a legek, de a Cocora-völgy ennél sokkal több.