Nem vagyok finnyás fajta, igazából megeszek mindent. Volt már szerencsém élő szöcskéhez, hagymás pumához és iguána tojáshoz is, így a perui konyha remekei, mint a tengerimalac és a ceviche - gondoltam - nem jelentenek majd gondot. Nem is jelentettek. A baj nem a specialitásokkal van Peruban, hanem sokkal inkább a hétköznapi kajákkal.
Túcume az utolsó romváros, amit Peruban megtekintünk. Pont olyan az érzésünk vele kapcsolatban, mint egész Peruval: gyönyörű múlt, rengeteg látnivaló, mégis fellélegzünk, mikor elhagyjuk. Peruban még a leghíresebb tengerpart, Máncora sem marasztal sokáig.
Bár már jártunk korábban Chiclayóban, van még mit nézni a környékén. Sipán király múzeuma egyértelműen higlightja az északi partvidéknek, de itt áll Batán Grande romvárosa is, valamint van egy csak kevesek által ismert múzeum, ahol a szikán kultúrával ismerkedünk. Ja, és egy hónap után újra látunk fát!
A mocse kultúráról már írtunk az előző bejegyzésben, de El Brujo romvárosa és temetkezési helye felülírja eddigi ismereteinket. Például nem tudtuk azt (a tudmány sem tudta 2006-ig), hogy a mocsék választottak női uralkodókat, akik harcosok is voltak egyben, de azt sem tudtuk, hogy azokat fel is áldozták idejekorán.
A Föld legnagyobb vályogvárosa Chan Chan. Kár, hogy úgy néz ki, mint egy hatalmas sivatagi homokozó. Szerencsére Trujillo környékén van mást is nézni, például a Huaca de la Lunát, vagyis a Hold templomot, ami bár nem a legnagyobb mocse piramis, mégis fantasztikus látvány. Nem is annyira vacak ez a perui sivatag.
Kevesen tudják, de a Föld egyik legősibb városa Peruban található. Az 5000 éves romokról nincs sok ismeretünk, annyi azonban van, hogy tudjuk, a carali emberek inkább buliztak, mint hogy háborúztak volna. Sechín lakói sem fegyverkeztek, inkább orvososat játszottak és táncoltak. Nem csoda, hogy ezen a vidéken még a rendőr is jó fej.
Lima környékén van mit nézni, de nem kell úgy készülni, hogy hátast is dobsz a látványtól. Azonban egy helyen, alig 100 kilométerre északra a fővárostól nagyot néz az utazó, pláne így, szeptemberben. Viszont az is tanulság, hogy aLima közvetlen közelében van mit nézni, de egyiktől sem dobok hátast. Sem a Larco Múzeum, sem Pachacamac nem nyűgöz le, van azonban a fővárostól száz kilométerre egy hely, ami teljesen elvarázsol. Ez a Lomas de Lachay, egy sivatagi dombvidék, ami ilyenkor, szeptemberben virágzik. Tanulság, hogy a sivatagba nem dzsippel elindulni őrültség, pláne ha utána repülőre akarsz ülni. sivatagba nem dzsippel elindulni őrültség, pláne ha utána repülőre akarsz ülni.
Tanulságos történet arról, mi történik a magyar állampolgárral, ha olyan országban lopják el az útlevelét, ahol nincsen nagykövetség. Ez a csúfság velünk Peruban történt meg. Hogy miben volt részünk? Várakozásban, bunkózásban és büntetésben.
Nehéz Limáról szuperlatívuszokban beszélni. Egyszerűen azért, mert Limában nincs semmi szuperlatívuszos. Bármelyik latin-amerikai fővárosban jártam eddig, mindig találkoztam olyan utazóval, aki imádta azt, legyen szó a hondurasi Tegucigalpáról vagy a guyanai Georgetownról, pedig e kettőben tényleg nincs mit szeretni. Olyannal azonban, aki azt mondta volna, hogy Lima jó és élhető, még nem hozott össze a sors. Kivétel ez alól az a magyar páros, akik szerint a kürtős kalácsban van a jövő.
Elhagyva VRAE asháninka falvait ismét megérkezünk az Andokba. Satipo és La Merced környéke nagyon látványos, biztosan visszatérünk még ide, hogy alaposabban körbejárjuk a vidéket. Tarma körül pedig ellátogatunk a Huagapo-barlanghoz, valamint túrázunk egyet az Ushto-kanyonban. Nem hallottál róluk? Az hiba!