Egy börtön, ahol rabok irányítanak évek óta. Egy börtön, ahol a fogva tartottak úszómedencében pancsolnak és sört szürcsölnek. Egy börtön, ahol legális a prostitúció és a kábítószer. A New York Times két éve közölt cikket az Isla Margaritán található San Antonio börtönről, ahová gond nélkül sikerült bejutnunk.
Isla Margarita pont olyan, mint amilyennek elképzeltem. Egy agyonsztárolt sziget félig-meddig élvezhető strandokkal, kétszeres árakkal és nagyon nem kellemes emberekkel. Karibi sziget, mégsem karibi, Venezuela, de mégsem venezuelai. Lebeg az élvezhető és az élvezhetetlen között. Egy biztos, aki volt már karibi szigeten, az itt csalódni fog, de nagyon.
Azt mondják, Manacalban élnek a jó emberek, s ezt eddigi, Paria-félszigeten szerzett élményeink alapján nem is olyan nehéz elképzelni. Persze - szokták mondani - minden jóban van valami rossz, így manacali kitekintőnk is tartogat negatív meglepetést. Rá kellett jöjjek, hogy nem bírom a kakasviadalokat.
Macuróról két dolgot kell tudni: itt lépett először Dél-Amerika partjára fehér ember, valamint ez a Föld legkisebb és legrövidebb ideig regnáló fővárosa. A helyiek nagyon büszkék, pedig a városka egy igazi porfészek, igaz, nagyon rendes emberek lakják. Nem úgy San Juan de las Galdonast, amiből lassan Venezuela legfontosabb drogkikötője válik.
Elhagyjuk az Orinoco-deltát és bevetjük magunkat a Caripe környéki hegyekbe. Azért tesszük mindezt, mert szeretnénk összefutni a guácharókkal, vagyis az olajmadarakkal, amik életmódjukat a barlangi léthez igazították. Látunk továbbá quetzalt is, és megetetjük magunkat a szúnyogokkal San José de Bujában.
Szocialista, még sincs szociális háló. Imperialista, a benzint mégis ingyen osztogatja. Diktatúra, bár sűrűbben van népszavazás, mint Európa legtöbb országában. Ez Venezuela, az ország, aminek politikai rendszere és vezetője agyonmisztifikált és széthazudott a "Nyugat" által. Pedig Venezuela ennél többre érdemes. Sokkal többre...