A legjobb dolog, ami az emberrel Venezuelában történhet, az a Gran Sabana. Fantasztikus vízeséseket, fenséges tepuikat látunk mindenfelé, mindezt tökéletesen turistamentes környezetben. A szavanna elérése nem könnyű, de ha az ember egyszer befut Santa Elenába, soha többé nem engedi. A Gran Sabana a világ legszebb helye.
Őrültségnek tűnhet Venezuelába utazni, pedig nem az. A nemzetközi politikai helyzetnek köszönhetően Venezuela ismét látogatható, így kilenc év elteltével visszatérek ebbe a remek országba. A cél a Roraima, az Akopán tepui és az Angel-vízesés, de hogy miképpen lehet ezekre a helyszínekre a mostani helyzetben eljutni, az már más kérdés. Érdekes egy hét van mögöttem.
Átkelünk a kontrabandák földjén, ahol fegyveresek uralják az utcákat. Aki nem fizet védelmi pénzt, arra egyszerűen tüzet nyitnak. Venezuela legveszélyesebb faluján, Guarerón autóztunk keresztül, de előtte még ettünk kutyahúst és jártunk a jobb sorsra érdemes San Carlos-erődnél.
Gondosan tervezett állami mezőgazdaság nincs valamirevaló borászat nélkül - ezt tudják Venezuelában is. Bár a klíma teljességgel alkalmatlan a szőlőtermesztésre, az állam mégis erőlteti a Pomar Borászat létezését. Hogy milyen a carorai bor? Fogalmunk nincs, mivel a borászat pont olyan, mint az ország vezetése: eszetlen. Ki tud meginni egyszerre 25 liter bort?
Egy éve nem jártunk Venezuelában. Akkor úgy búcsúztunk az országtól, hogy az az összeomlás szélén volt. Nekünk minden fillérekbe került, a helyieknek azonban iszonyatosan drága volt minden, Caracasban és a nagyobb városokban diáktüntetések voltak, nem kevés áldozattal. Hogy egy év alatt mi változott? A tüntetők hazamentek, a pénz továbbromlott, a boltok előtt a sorok állandósultak. Szerencsére nem maradunk sokáig, de azért egy világörökséget így is sikerül útba ejtenünk.
Ha repülőjegyet vásárolsz, soha ne bízd magadat másra. Vagy többet fog kérni a jegyért vagy elront valamit a foglalásnál, amire csak az utolsó pillanatban derül fény. Bogotába indultam, de Medellínbe érkeztem...