Korábban már jártunk a Henri Pittier Nemzeti Parkban, azonban minden részét nem sikerült bejárni. Egy Mirador csapat néhány megmaradt tagjával nekivágtunk a Karib-tenger partján terebélyeskedő esőerdőnek, hogy a pálmafákkal szegélyezett homokos öblökön túl a park vadabb oldalával is megismerkedjünk. Hogy a túra igazán emlékezetes maradjon, ahhoz kellett egy balfék helyi vezető, aki elfelejtette közölni velünk, hogy mindenünk rommá fog ázni...
Ostoba dolognak tűnhet összehasonlítani Magyarországot egy olyan országgal, ahol egy éve gazdasági válság, hiperinfláció, polgárháborús helyzet, hiánygazdaság és szörnyű közbiztonság uralkodik, de a tavalyi Peru-Magyarország összevetésünk is meglepetéseket tartogatott. Azt már többször kifejtettük blogunkban, hogy Venezuelával kapcsolatban túlnyomó részt téves információk jelennek meg az európai sajtóban, ezért úgy gondoltuk, érdemes nekimenni a kérdésnek: hol jobb az élet, Venezuelában vagy Magyarországon?
A venezuelai konyha nem tartozik a világ élvonalába, ami egyáltalán nem meglepő, mivel nem rendelkezik egyetlen olyan étellel sem, ami máshol ne lenne. Ez alól a kivétel talán a tuma, az oblea és a 18 éves Diplomatico rum.2
Éveken át úgy utaztam Venezuelában, hogy Caracast kihagytam az útvonalból. Ha késő délután is érkeztem repülővel, akkor is inkább a reptér melletti városkában, Catia La Marban töltöttem az éjszakát és nem a fővárosban. Bevallom, a rengeteg negatív hír, ami Caracasról belengi a sajtót, engem is félelemmel töltött el. Fegyveres portyázó bandákat, kihalt utcákat, ócska kocsikat, szörnyű tömegközlekedést és lepukkant városképet vizionáltam, de tévedtem. Caracasban nagyon kellemesen csalódtam, az egyik kedvenc dél-amerikai nagyvárosom lett.
Vannak Venezuelának olyan részei, ahol külföldi még akkor sem fordult meg, mikor létezett az országban turizmus. Most, hogy a politika tönkrevágta az idegenforgalmat, ezek a helyek még elhagyatottabbá váltak. Maripa és Las Mercedes között Venezuela legszomorúbb vidékére tévedtem, ahol még egy nemzeti park is felszámolta magát.
A Rio Caura vidéke nem csak a Salto Pará és az esőerdők miatt érdekes. Kevés olyan folyó van Dél-Amerikában, ami ennyire sokszínű lenne kulturálisan. A Caura kb. 200 km hosszú alsó szakaszán két indiánközösség osztozik, akiknek élete az elmúlt 500 évben nem volt háborúktól, megpróbáltatásoktól mentes. Ismerkedjünk hát meg a ye'kwanákkal és a sanemákkal.