Vonalak. Majom, kolibri, űrhajós és egyéb krikszkrakszok, amik csak a levegőből látszanak. A legtöbb embernek Nazcáról ezek jutnak az eszébe. No meg az, hogy mivel nem tudjuk kik és miért csinálták őket, ezért azok - Däniken után szabadon - nyilván UFO-leszállópályák. Elárulom, nem azok, bár az égből nézve őket valóban nem többek krikszkraksznál.
Bár Peru tengerpartja nem valami varázslatos, maga a partvidék rengeteg érdekességet rejt. Ott van például Huacachina oázisa, ami egy mesebeli tó száz méter magas homokdűnék ölelésében, valamint Hualluri preinka faluja, ahol szabadon fogdoshat az ember kétezer éves cserép- és ruhadarabokat. Ezenkívül láttuk Peru legöregebb fáját is.
Limától délre fekszenek a Ballestas-szigetek, a perui partvidék ökológiai csodája. Közel egymillió madár él az élettelen sziklákon, az öblökben fókák sütkéreznek. A halban gazdag vizek vonzzák a szulákat, kormoránokat és pingvineket, ők pedig minket. Az út során megkóstoljuk a chinchai borokat, és rácsodálkozunk a paracas kultúra monumentális alkotására, a Candelabrára is.
Betegen, pénzünktől megfosztva utazunk Chachapoyasba, ahol a Gocta-vízesés után Kuélap romvárosát keressük fel. A sok szépség feledteti velünk a tumbesi rablást, így visszatér az életkedvünk. Többek között érdekelni kezdenek a dinoszauruszok, merthogy a Rio Utcubamba völgyébe lépten-nyomon beléjük botlunk.
Keresztülrohanunk Dél-Kolumbián és Ecuadoron, csak a Las Lajas bazilikánál és Quitónál állunk meg egy rövid időre. A nagy rohanásnak majdnem katasztrófa a vége; a perui határon ellopják a nálunk lévő összes készpénzt, a perui túránk szinte teljes költségvetését. Eközben lebetegszem, 40 fokos lázzal érkezem meg utazásunk ötödik országába.
Nem csak San Agustínban lelhet rá az ember letűnt kultúrák ősi emlékeire. 60 kilométerre északra az amorf szobroktól egy másik nép, talán a paezek ősei hagyták ott ujjlenyomatukat. Hatalmas gödröket ástak, kifestették őket és beléjük halottakat temettek. Persze mire a régészek rátaláltak a több mint 1000 éves sírokra, addigra azok jól ki lettek rabolva.
Sokan élnek máig abban a tévhitben, hogy Kolumbia a gerillák és a kokain hazája. Nem állítom, hogy ne lenne jelen mindkettő az aktuálpolitikában és a gazdasági életben, de szerepük mára rendesen megcsappant. Olyannyira, hogy Kolumbia 2012 óta Peru mögött csak a második számú kokaintermelő ország, bár továbbra is a legnagyobb exportőr. Hiába az iparág hanyatlása, Kolumbiát nem ismeri az, aki nem próbált meg elmerülni a kokain világába ilyen vagy olyan módon. Mi az olyant választottuk...
Mindig is érdeklődtem az ősi, indián kultúrák iránt, de San Agustín jaguárfogakkal vicsorgó, áldoztati gyermekeket és poporót kezében tartó sámánszobrai egyszerűen letaglóztak. Hogy lehet az, hogy egy népcsoport, ami képes ilyen szoborcsodákat megalkotni, nem hagy maga után semmit. Máig nem tudjuk hogyan éltek, miben hittek, volt-e kapcsolatuk más, szomszédos törzsekkel. Jöttek, faragtak egy halom szobrot, majd elmentek. Kolumbia egyik legmisztikusabb régészeti parkjában jártunk.
Sokan Popayánt egyéjszakás kalandnak tartják Ecuador felé utazva, pedig a "fehér város" és környéke rengeteg csodát rejt. Nem kizárólag a hangulatos utcákról, kiskocsmákról és csodaszép templomokról beszélek, hanem Silviáról, a guambiano indiánok fővárosáról is, ami keddenként az ország legszínesebb piacának ad otthont. Egy hihetetlenül kedves és vendégszerető néppel ismerkedtünk meg.
Három évvel ezelőtt jártam először Salentóban és a Cocora-völgyben. Azóta minden évben visszatérek. Kevés olyan hely van a világban, ami ennyi idő után is meg tud babonázni, de a Nevado del Ruíz Nemzeti Park déli csücskében aláereszkedő Cocora-folyó völgye mindenképpen közéjük tartozik. Itt vannak a Föld legmagasabb pálmái, itt található a legnagyobb kiterjedésű paramo szerte Dél-Amerikában és itt él a világ legnagyobb kolibrije. Ezek csak a legek, de a Cocora-völgy ennél sokkal több.