Ibaguétól délre nem olyan látványos a táj, mint volt északra, de azért megérte tenni egy kitérőt ebbe az irányba is. Újra utazhattunk egy dömper billencsében, láthattuk a Chicala-vízesés hét lépcsőjét, valamint rácsodálkozhattunk a pancse indiánok által hátrahagyott petroglifekre Piedras de las Letras szikláin. A végén még egy badlandet is láttunk.
Ibagué környékén amúgy is mesés a táj, de amit a Combeima-kanyon tud, az még kolumbiai szemmel is egyedülálló. Gyönyörű helyen jártunk és csodálatos emberekkel találkoztunk. Újra megfogalmazódik bennünk a kérdés: errefelé miért nem járnak turisták?
Ibagué felé szembejön velünk a múlt. A Combeima-folyó és a Rio Magdalena torkolatvidéke egykoron a legkeményebb indiánháborúk helyszíne volt, ahol a spanyolok őserdei gerillaharcra kényszerültek a vidéken élő őslakosokkal, a pijaókkal. A harc olyan véres volt, hogy a mai Ibagué városának medencéjét egyszerűen csak Lándzsák völgyének nevezték, ahová a korona legkegyetlenebb konkvisztádorait küldték. Ma a völgy városai nem annyira izgalmasak, de történelmük miatt érdemes volt körbejárni őket.
Egy holland lánnyal, Izivel utazunk el Santa Isabelbe, amihez közel rátalálunk egy gyönyörű vízesésre. A táj ismét csodaszép, az emberek azonban nem mindenhol nézik jó szemmel az érkezésünket. Tolima egyik eldugott völgyébe tettünk kirándulást.
Ambalema Kolumbia talán legeredetibb gyarmati kisvárosa, ahol tényleg megérinti az embert a múlt szele. Szemben Villa de Leyvával vagy Salentóval itt nincs egyetlen turista sem, a kétszáz éves házak nem kávézóknak és éttermeknek adnak otthont, hanem földműveseknek és egykor volt dohánytermesztők leszármazottainak. Ebben a csodálatos faluban futunk bele eddigi utazásunk legszomorúbb történetébe, amit Mariela Galviz oszt meg velünk.
Ez az első nap, amikor bánjuk a döntésünket, miszerint ellátogatunk Kolumbia minden szegletébe. Girardot és a kolumbiai rizsháromszög elmondhatatlanul unalmas és érdektelen, nincs a környéken semmi, csak lepusztult utcák és rengeteg jejen. No meg korrianderes májkrémleves. Ki kapott kedvet a környék megismeréséhez?
Van egy falu, ami 1901-ben kinyilvánította elszakadását Kolumbiától, és ezt az állam hatvan éven át elnézte neki. Az ok egyszerű volt: Agua de Diost leprások lakták. Ma a falu egészen kellemes hely, nem olyan, mint a Rio Bogotá völgyének többi települése, amikből tulajdonképpen már akkor elvágyódtunk, mikor betettük oda a lábunkat.
Annak, aki Kolumbiában utazgat, ismerős lehet a Ciudad Perdida név. A tayronák egykori fővárosa népszerű látványossága az országnak, de azt csak nagyon kevesen tudják, hogy van Kolumbiában még egy Ciudad Perdida, még pedig egy apró falu, Falan közelében. Mi sem tudtunk róla, amíg meg nem érkeztünk Tolima megyébe, de nagyon örülünk neki, hogy sikerült belebotlanunk. Már az odavezető út sem akármilyen Villahermosával és a Rio Azufrado völgyével, de a mérges coyes pókoktól és denevérektől hemzsegő egykori aranybánya az elmúlt két hét egyértelmű highlightja lett.
Egy apró tolimai faluba, Murillóba utaztunk, ami azonnal belopta magát a szívünkbe. Ezen a helyen még kóbor kutyának is jó lenni, ezért ha nem lenne olyan hideg, biz' Isten ideköltöznénk. Kirándultunk egyet a Nevado del Ruíz oldalában, felkerestünk egy meseszép vízesést és barátkoztunk pár ibaguéi kirándulóval, akik el akarnak jönni Magyarországra. Semmi extra, csak egy átlagos nap Kolumbiában.
1985. november 13. Kolumbia egyik legszomorúbb eseményének a dátuma. Ekkor tört ki ugyanis az 5310 méter magas Nevado del Ruíz, aminek iszapárja elpusztította Armero városát. A világtörténelem negyedik legnagyobb természeti katasztrófája 22 000 emberéletet követelt. Elmentünk Armeróba, és felkerestük annak az Omayra Sáncheznek a sírját, akinek haláltusáját anno élőben közvetítette a televízió.