Gondosan tervezett állami mezőgazdaság nincs valamirevaló borászat nélkül - ezt tudják Venezuelában is. Bár a klíma teljességgel alkalmatlan a szőlőtermesztésre, az állam mégis erőlteti a Pomar Borászat létezését. Hogy milyen a carorai bor? Fogalmunk nincs, mivel a borászat pont olyan, mint az ország vezetése: eszetlen. Ki tud meginni egyszerre 25 liter bort?
Egy éve nem jártunk Venezuelában. Akkor úgy búcsúztunk az országtól, hogy az az összeomlás szélén volt. Nekünk minden fillérekbe került, a helyieknek azonban iszonyatosan drága volt minden, Caracasban és a nagyobb városokban diáktüntetések voltak, nem kevés áldozattal. Hogy egy év alatt mi változott? A tüntetők hazamentek, a pénz továbbromlott, a boltok előtt a sorok állandósultak. Szerencsére nem maradunk sokáig, de azért egy világörökséget így is sikerül útba ejtenünk.
Hol jobb? sorozatunk következő fejezetében Argentínát hasonlítjuk össze Magyarországgal. Argentína 2002-ben túlélt egy összeomlást, amiből hipersebességgel épült újjá, de most ismét gondok vannak. A feketepiaci váltás hatására az elmúlt egy évben a peso értéke 30 %-ot esett, de az argentinokat ez nem nagyon zavarja. Azt mondják, megszokták az államcsődöt, ha jön, hát jön, korábban is túlélték. Vajon az összeomlás szélére sodródott Argentínában még így is magasabb az életszínvonal, mint Magyarországon?
Elérkeztünk újabb gasztronómiai témájú írásunkhoz, az argentin konyhához. Tekintve, hogy Argentína lakossága a világ legkülönbözőbb pontjairól származik, konyhája területenként más és más. Az első és legfontosabb, hogy az argentinok szeretnek enni.
Öt nap egy 13 milliós metropolisz megismerésére vajmi kevés, így nem állítom, hogy mindent láttunk, ahogy azt sem, hogy mindent tudunk róla. De ha valamit, akkor a város hangulatát sikerült átérezni, ami éppen annyira nem latin, mint amennyire nem európai. Az Avenida Florida sétálóutcáján bócorogva könnyen a Váci utcában érezheti magát az ember, Recoleta majdnem Párizs, a Costanera üvegpalotáival és piszkosul drága bevásárlóközpontjaival akár Miamiban is lehetne. Kedvencünké La Boca vált a színes, vidám, ugyanakkor nyomorúságos kikötőjével, ahol rongyos utcagyerekek rúgják a bőrt a színpompás El Caminito mögötti laminaházak között.
Viedmától nem messze rábukkanunk a Föld legnagyobb papagájkolóniájára, majd lerobbanunk a buszunkkal a puszta közepén. 10 órán át javítjuk, de végül megérkezünk Buenos Airesbe. Itt volt az ideje!
Úgy néz ki, az argentin világörökségekkel nincs szerencsénk. A Cueva de las Manos után a Valdés-félszigetet is kihagyjuk, mert megfizethetetlenül drága. Cserébe azonban eltöltünk három remek napot egy olyan üdülővárosban, amit még a térképeken sem jelölnek.
Észak-Patagónia partvidéke a múlt század elejéig szinte teljesen lakatlan volt, aztán egy szép napon megjelentek a walesiek és minden megváltozott. Argentína ezen része olyannyira nem argentin, hogy errefelé az emberek nem matét isznak, hanem teáznak, egyesek pedig óangolul beszélnek.
Van egy sziget az argentin partoktól pár kilométerre, amitől még Charles Darwin is hátast dobott. Nem tudtuk kihagyni, még úgy sem, hogy rendesen megkérték az árát. Cserébe megvan patagóniai utazásunk legnagyobb élménye, a Pingvin-sziget.
Van úgy, hogy az ember beleun az utazásba. Ehhez nem kell semmi több, csak pár olyan nap, amikor a világon nem történik semmi. Gépszerűvé kezd válni az utazásunk, pedig Buenos Aires még nagyon messze van. Rio Grandéban és Rio Gallegosban is csak szenvedünk, de aztán rátalálunk a boldogság forrására, a cseresznyére.