Évek után térek vissza Guatemalába, ezúttal a családommal. Az ország, ahol 2005-ben és 2006-ban éltem, a pandémia alatt nagyon megváltozott; Közép-Amerika legolcsóbb országából a kontinens egyik legdrágább országa vált. A gigantikus infláció elől menekülve Santa Rositában, egy észak-peténi mennonita faluban kötünk ki, ahol megismerkedünk agy zártnak vélt, de valójában hihetetlenül nyitott vallási közösséggel. Ha jó keresztény volnék, biztos mennonita szeretnék lenni.
Guatemalában az ember lépten-nyomon a múlt emlékeibe botlik. Mindegy, hogy Petén esőerdőit, a csendes-óceáni partvidéket vagy a vulkánokat járja, valamilyen maja romváros biztos az útjába kerül, még akkor sem menekül előlük, ha épp Guatemalaváros utcáit rója. A főváros nyugati részén, a Zona 7 peremén fekszik Kaminaljuyú, egy néhány, bozóttal borított bucka, amire még egy laikus se mondaná rá azonnal, hogy azok maja templomokat rejtenek. Tény, Kaminaljuyú messze van a látványostól, ettől függetlenül hihetetlenül izgalmas romváros.
Mindenhol azt olvasni, hogy Guatemalavárost turistaként nagy ívben el kell kerülni. Az elmúlt 13 évben néha ugyan megszálltam itt, de a várost teljes egészében átfogó sétát én sem tettem soha, egészen mostanáig. És tudjátok mit?! Guatemalaváros nem is annyira gáz, mint amilyennek mondják. Ahogy az ország fejlődik, úgy a város is modernizálódik, egyre több a jó hely, és egyre kevesebb a no-go zóna. Kellemesen csalódtam Guatemalavárosban.
Útban Guatemalavárosba érintek néhány helyszínt, amikről érkezésem előtt még én sem hallottam soha. Szembejön velem egy újabb krátertó, a Laguna del Hoyo, majd a Jalapa környéki Tatasiriré vízesésekkel ismerkedem. Nem állítom, hogy az ország highlightjai lennének, de ettől függetlenül érdemes volt ebbe az irányba kanyarodnom.
Van egy hegy Guatemalában, ami a maják egyik legértékesebb kövének, az obszidiánnak a forrása. Véletlenül tévedek az Ixtepeque-vulkánra, amit megmásznom nem sikerül, viszont életemben először gyalogolhatok egy obszidiánmezőn, amiről utóbb megtudom, hogy a legnagyobb egész Közép-Amerikában. Ezen kívül ellátogatok az Obrajuelo-lagúnához, ami Délkelet-Guatemala egyik legjobb madarász helye.
Átérve Guatemalába annak ritkán látogatott, száraz erdős régióját keresem fel, ahol egymást érik a senki által nem mászott tűzhányók. Ezek közül az egyik legizgalmasabb az Ipala, aminek krátertava 1600 méteren található, ezzel ez az egyetlen pontja a megyének, ahol az ember nem fő meg a saját levében. A száraz évszak közepe van, így a völgyek mélyén napközben nem ritka a 40-42 fok, amiben ugyan kegyetlen a hegymászás, mégis jobb fent, mint lent.