Guatemala

Rablásom története Guatemalavárosban

Rablásom története Guatemalavárosban

Tíz évvel ezelőtt Peruban elloptak tőlünk több mint 5000 dollárt, és azt reméltem, ez többé nem következik be. Azóta sokkal elővigyázatosabban utazunk, de ezúttal lankadt a figyelmem, illetve csak túlságosan megbíztam egy jónak mondott hotel recepciósában. Guatemala túrám utolsó napján 1500 dollárt loptak ki a szobámól, de nem a lopás ténye zavar, hanem az a megaláztatás, amit a hotel alkalmazottai és a rendőrök követtek el az irányomba. Kellemetlen sztori, kellemetlen emberekkel.

Iximché és a San Pedro-vulkán

Iximché és a San Pedro-vulkán

A Guatemala utazásunk egyik leglátványosabb állomása az Atitlán-tó. Iximche romvárosával kezdünk, majd megmásszuk a San Pedro-vulkánt, végül megtekintjük a napfelkeltét az Indián orról. A rengeteg turista ellenére is imádom ezt a vidéket, 18 év alatt sem tudtam megunni.

Mixco Viejo, a pokomam maják fővárosa

Mixco Viejo, a pokomam maják fővárosa

Guatemalai utazásunk első állomása Mixco Viejo, a pokomam maják egykori fővárosa, amit a kakcsikelek elfoglaltak, majd erődöt hoztak létre a helyén. A város bár a kicsék ellen épült, végül a spanyolok foglalták el, de ezt nem égették úgy fel, mint Iximchét, így egész jól tudták a régészek rekonstruálni az eredeti állapotát. A turisták által csak ritkán látogatott romvárost nem könnyű szólóban elérni, mivel errefelé elég ritka a buszközlekedés. Mi tukutkokkal kerestük fel a romokat, és nem bántuk meg.

Yaxha és Topoxté (képes blog)

Yaxha és Topoxté (képes blog)

A peténi romvárosok Tikal mellett kevesebb figyelmet kapnak, pedig rengeteg meseszép maja emlék fedezhető fel az észak-guatemalai esőerdőkben, ha az ember egy picit letér a kitaposott ösvényekről. Ilyen például Yaxha és a tőle nem messze található Topoxté. Rengetegszer jártam már ebben a két romvárosban, mégis mai napig elvarázsolnak az itteni templomok és palotaépületek. Az élővilág pedig itt is zseniális.

Tikal és Uaxactún élővilága (képes blog)

Tikal és Uaxactún élővilága (képes blog)

Guatemala túránk következő állomása Tikal volt, de mielőtt bevetettük volna magunkat a legszebb maja emlékek közé, tettünk egy kitérőt Uaxactún romvárosa felé. A környező esőerdők élővilága egészen zseniális, érdemes a fényképezőt folyamatosan a fák lombkoronája és az aljnövényzet felé fordítani. Képes beszámoló Petén legszebb látnivalójáról, Tikalról és kistestvéréről, Uaxactúnról.

Kamionplatón Verapaz hegyei között és a Cráter Azul fantasztikus élővilága

Kamionplatón Verapaz hegyei között és a Cráter Azul fantasztikus élővilága

A mexikói utazásunk után közvetlenül indul a guatemalai túránk. Egy emlékezetes kirándulásról írok, ami a Lanquínt Sebollal összekötő kamiontúráról, valamint a Sayaxché melletti Cráter Azulnak a felkereséséről szól. Csodás tájak, fantasztikus élővilág, meseszép romvárosok kísérik utunkat. Ez Guatemala egyik legszebb része, mégsem jár erre a kutya se.