Negyedik éve tartó utazásunk 14. országa következik, El Salvador. Hiába töltöttünk fél évet Peruban és Venezuelában, ennyi idő alatt sem sikerült őket teljesen körbejárni. El Salvador azonban pici, mindössze négy magyar megyényi területű, ezért megszületett bennünk a döntés: El Salvador lesz az első ország, aminek minden szegletébe elutazunk. Annak ellenére tesszük ezt, hogy tíz éve nem éreztem magamat itt biztonságban.
Hondurasban már sokszor jártunk, így csak pár napra ugrunk be. Isla El Tigrén töltünk el két éjszakát, és de jól tesszük. Kevés ennyire nyugodt pontja van Közép-Amerikának, a sziget ráadásul meseszép. Miért nem járnak erre turisták?
1835-ben a földtörténet egyik legnagyobb vulkánkitörése zajlott le Nicaraguában. Közép-Amerika egykor volt legmagasabb hegyéről lerobbant közel 4000 méter, ami hetekre elsötétítette a Karib-tenger térségének egét. Ma a Cosigüina-vulkán nyugodt és arra vár, hogy hatalmas krátertavát megmutassa a turistáknak.
Őrültségnek tűnhet egy alig pár napja kitört vulkánt megmászni, de egyáltalán nem bánjuk, hogy nekimentünk a Telicának. Kevés szebb tűzhányón jártunk eddig, s bár lávát nem láttunk, ez a nap mégis felejthetetlen marad.
Leónt szeretik Granadához hasonlítani, pedig semmi értelme nincs. Hiába alapították ugyanabban az évben a két várost, a történetük elvált egymástól. Amíg Granadába évszázadokon át ömlött a pénz, addig León az életbenmaradásáért küzdött, és küzd most is. Nem néz ki jól, de pont ettől nagyon szerethető város.
A legjobb, amit egy turista Managuában tehet, hogy buszt cserél - írják az útikönyvek. Kevés csúnyább és jelentéktelenebb főváros van a nicaraguainál, mi mégis szántunk rá egy teljes napot annak ellenére, hogy sok szép emlékünk nincs róla a múltból.
Granada gyönyörű, de a környéke még rajta is túltesz. Megmásztuk a Mombacho-vulkánt, végigtúráztunk a Masaya kráterén, majd pupusáztunk egyet az Apoyo-lagúna partján. Soha rosszabb két napot!
Hangulatos utcák, színes házak, szép katedrálisok... Ez Granada, ha az ember csak beugrik egy napra. Általában azonban a turisták tovább maradnak, mert beszívja őket a város varázslatosan nyugodt légköre. Pedig nem volt mindig ilyen békés hely Granada.
Tíz éve még áram sem volt az Ometepén, mára minden sarkon áll egy hostel, ami a berúgni vágyó hátizsákosokat kívánja kiszolgálni. Szerencsére a fővároson, Moyogalpán túl rengeteg csodát rejt a sziget, amiket busszal, biciklivel és gyalogosan fedezünk fel magunknak.
Elszoktunk a latin virtustól. Nicaraguába átlépve meglepődünk azon, hogy gringónak szólítanak, s mint olyanokat, lépten-nyomon át akarnak verni. Lehúznak pénzzel a határon, egy suhanc megmagyarázza, miért kerül többe a magunk fajtának a buszjegy, a szállóból pedig kidobnak, mert azt hiszik, ágyi poloskákat terjesztünk. Ettől függetlenül Nicaragua zseniális.