Francia Guyanát a hátizsákos turisták nem csak azért kerülik, mert távol esik a kontinens nagy látnivalóitól, hanem azért is, mert megfizethetetlenül drága. Persze jól is lehet itt keresni, ha olyan végzettséged van, amire az országban szükség van, de ettől még fáj kiadni tíz eurót egy három decis sörért és majdnem ugyanennyit egy kiló banánért. Nem itt fogom megspórolni az első Mercedesem árát.
A dél-amerikai fővárosok közül sok szerethető, de szépnek a többségük nem mondható. Egy kivétellel. Ez az egy pedig nem más, mint Paramaribo, Suriname fővárosa, ami nem csak a szemnek tetszetős, de élhető is. Holland karibi stílusú házaival, fából épített templomaival, belvárosi bárjaival akár a hátizsákos utazók Mekkája is lehetne, mégsem az. Paramaribo hiába Világörökség, a turisták elkerülik, ami hatalmas hiba. Képes beszámoló Dél-Amerika legszebb fővárosáról.
Suriname történelme szorosan összefonódik Guyana történelmével, az utóbbi pár évtizedben azonban elválni látszik a két ország útja. Amíg Guyanában napi szinten problémát okoz az indiai-fekete ellentét, addig Suriname-ban a két népcsoport békében éli hétköznapjait. Sőt, Paramaribóban olyan magasan van a toleranciaküszöb, hogy a mecset és a zsinagóga telekszomszédok, a kínai kifőzdében együtt étkezik rabbi és imám. Suriname a wan pipel, vagyis az egy emberek országa, amit a háttérből lassan 40 éve egy katonai diktátor irányít.
Vannak, akik azt mondják, Guyana a Föld legrasszistább országa. Hogy az-e, nem tudom, de sok guyanai gondolja úgy, hogy a faji ellentéteken alapuló modern kori rabszolgaság máig fojtogató az országában. Hogy honnan az indiai-fekete ellentét és mit jelent ez az ott élőknek, arról Marcus mesél nekem, akivel együtt utazom Georgetownból Paramaribóba.
Dél-Amerika fővárosai közül nem sok nevezhető élhetőnek, ezek közül Georgetown sem kivétel. A karibi hangulatú város mára egy identitását vesztett minipolisz, ahol senki nem figyel a történelmi értékekre, csak helyezkedik, hogy a nagy olajbumm idején majd jó pozícióból indulhasson. Mondhatnánk: semmi más nem történik, csak ugyanaz, mint az elmúlt négyszáz évben bármikor.
Nem trópusi viharban volt részem, hanem egy furcsa, kellemetlen utazásban két meleg fickóval, akik azon veszekedtek, melyikükkel töltsem az éjszakát. Nyilván egyiknek sem volt esélye, de az ilyen élmények után elgondolkodtat, hogy a meleg társadalomnak vajon van-e bármi alapja felszólalni a homofóbiával szemben. Nem gyűlölöm a melegeket, de most pár hétig egy se jöjjön velem szembe.
Ha az ember Trinidad és Tobagóra vágyik, jobb, ha betart néhány játékszabályt. Ilyen például az, hogy nem próbál az országba belépni terep színű ruhában, illetve nem akar 5000 dollárnál több készpénzt magánál tartani. Mindkettőért megbüntethetik az embert, nem is kicsit. Tanuljatok a hülyeségemből!
Guatemalában az ember lépten-nyomon a múlt emlékeibe botlik. Mindegy, hogy Petén esőerdőit, a csendes-óceáni partvidéket vagy a vulkánokat járja, valamilyen maja romváros biztos az útjába kerül, még akkor sem menekül előlük, ha épp Guatemalaváros utcáit rója. A főváros nyugati részén, a Zona 7 peremén fekszik Kaminaljuyú, egy néhány, bozóttal borított bucka, amire még egy laikus se mondaná rá azonnal, hogy azok maja templomokat rejtenek. Tény, Kaminaljuyú messze van a látványostól, ettől függetlenül hihetetlenül izgalmas romváros.
Égnek Amazónia esőerdői, ég a Föld tüdeje. Mindenhonnan ez folyik a csapból, úgy néz ki, a G7-ek is eköré az ügy köré szervezik a találkozójukat. A helyzet egyre kilátástalanabb, politikusok üzengetnek egymásnak, emberek hashtagelik szét a Facebookot elmormolva egy imát az esőerdőkért, de azok csak égnek, szakadatlanul égnek. Ahogy égett, és talán még mindig ég a tajga Szibériában. Vajon van megoldása az ügynek? A válasz egyértelműen az, hogy van. A kérdés azonban nem ez, hanem az, hogy lesz-e megoldása, mert ez már nem annyira egyértelmű.
Mindenhol azt olvasni, hogy Guatemalavárost turistaként nagy ívben el kell kerülni. Az elmúlt 13 évben néha ugyan megszálltam itt, de a várost teljes egészében átfogó sétát én sem tettem soha, egészen mostanáig. És tudjátok mit?! Guatemalaváros nem is annyira gáz, mint amilyennek mondják. Ahogy az ország fejlődik, úgy a város is modernizálódik, egyre több a jó hely, és egyre kevesebb a no-go zóna. Kellemesen csalódtam Guatemalavárosban.