Egy év után újra útra kelek. Kemény időszak van mögöttem, a pandémia során az ember sok mindent átértékel maga körül. A cél Kolumbia, az az ország, ahol reményeim szerint nincs mindenki úgy megőrülve a járványtól, mint Magyarországon. Bár Kolumbiában sincs minden rendben, egy valami kijelenthető: a józan ész errefelé képes győzedelmeskedni a pánik felett. Talán pont ez segít átvészelni a covidot, amit úgy néz ki, mindenféle teszt és ellenőrzés ellenére sikerült kicipelnem magammal.
Perui utazásunk karanténnal ért véget. A semmiből jött egy kormányrendelet, miszerint 24 órán belül az országot vesztegzár alá helyezik a koronavírus miatt. Elmenekültünk Cotahuasiból, majd karanténba raktak minket Arequipában úgy, hogy napokig nem tudtuk, mit és hogyan fogunk enni. Végül a nagykövetség közbenjárásával sikerült elhagynunk Perut, így hazatérhettünk Magyarországra. Köszönjük mindenkinek, aki segített nekünk!
A Cotahuasiban töltött második napunkon a kanyon legmélyebb pontját, Quechuallát kerestük fel. Peru legősibb, folyamatosan lakott települése egy igazi gyöngyszem, ahol a borba nem, a tájba és az emberekbe azonban azonnal beleszerettünk. A Sipia-vízesés pedig mindenkit lenyűgözött.
A koronavírus árnyékában megkezdjük utazásunkat a Cotahuasi-kanyonba. Fantasztikus dolgokat látunk, de az emberek nem túl kedvesek velünk. Beszólnak, legringóznak minket, csak mert azt feltételezik, direkt visszük nekik oda a járványt. Az emberi közeget leszámítva a Cotahuasi Peru egyik legszebb vidéke, ahol teljesen mindegy, merre indulsz, biztos, hogy belebotlasz valami természeti csodába. Nekünk az első a Huito kőerdő volt.
Keresztülutazom az Altiplanón, majd az érkező Mirador-csapattal felkapaszkodunk a Laguna Salinashoz, ahol vulkánokat, flamingókat és vikunyákat fotózunk sőt, egy gejzírt is felkeresünk. Jól kezdődik a túra, de egy dolog nem hagy nyugodni. Mi volt az a kék fénycsík az égen Sicuani határában?
2021/22 mérföldkő lehet nem csak Dél-Amerika, de a mi életünkben is. Nem azért, mert talán véget ér a járvány, hanem azért, mert a pandémia alatt Kína leosztotta a világgazdaság lapjait. És amíg nekünk az oltásmániánk közepette észrevétlenül csupa kis lapot csúsztatott, addig az ütőkártyákat megtartotta magának, illetve arra használta fel, hogy Dél-Amerika nyersanyagban gazdag országainak politikáját és gazdaságát a saját képére formálja. 2019 fordulópont volt az életünkben. Mi átlagemberek ezt a koronavírus miatt gondoljuk így, pedig nagyon úgy fest, ez csupán egy eszköz a nagypolitika kezében arra, hogy átpozicionálja a gazdaságot. Egy éven belül eljöhet az a világ, amikor az életed minden mozzanata attól függ majd, Kína éppen mit gondol rólad. Isten hozott a lítiumközpontú világban!
Waqra Pukara romvárosába azóta szerettem volna eljutni, mióta az első képeket megláttam róla. Bár azóta többször jártam Cuzco környékén, soha nem volt annyi időm, hogy megszervezzem a túrámat a Rio Apurímac kanyonjára 4100 méter magasból letekintő fellegvárhoz. Több évnyi várakozás után végre eljutottam Waqra Pukarába, ami minden kétséget kizáróan a legszebb fekvésű inka romváros. Felejtsétek el a Machu Picchut! Waqra Pukara mindent visz.
Cuzcóban, a Machu Picchunál vagy a Titicaca-tónál nem nehéz magyar turistákba botlani. No de Limatambóban?! Cuzco felé utazva apró romvárosokat keresek fel, mikor összefutok hét magyarral, akikkel vad rumozásba kezdünk a cuzcói éjszakában.
Choquequiraót sokan próbálják a Machu Picchuhoz hasonlítani, csak nincs értelme. Itt nem maga a romváros varázsolja el az embert, hanem az odavezető út, a hegyek látványa, a Rio Apurímac kanyonja és a Cuzco környékén egyre ritkábban tapasztalható emberi kedvesség. No meg az, hogy a romvárosban egy lélek nincs rajtad kívül.
A Kolumbiában töltött utolsó napok arról szólnak, hogy megpróbáljam megmenteni a laptopomat és az elmúlt fél év képanyagát. A stresszt csak az oldja egy kicsit, hogy Barangó mindenkit levesz a lábáról. Santana városkájában igazi szupersztárként kezelik.