Antioquia nem csak Medellín, Guatapé és Jardín, sokkal több annál. A szűk andoki völgyek mindegyike rejt valami csodát, ezek közül az egyik leglátványosabb a Chorros de Tapartó névre hallgató vízesés. Fantasztikus kávéföldek és köderdők mentén járjuk be a völgyet, közben megtudjuk, mitől szenvednek a kolumbiai kávétermesztők. Szép volt az elmúlt két nap.
Jardínt nem véletlenül tartják Kolumbia egyik legszebb településének. Tényleg fantasztikus hely, amit at uristák ugyan kezdenek maguknak megtalálni, de azért még messze nem olyan felkapott, mint Villa de Leyva vagy Salento. A folyamatos eső ellenére két csodás napot töltünk el a városkában, ahová bármikor szívesen visszatérek.
Antioquiát Dél-Amerika Szilícium völgyének is szokták nevezni, bár vidéken általában nem a startupok, hanem a mezőgazdaság jelenti a bevételforrást. Sokáig a kávé volt a mindenható, de nem rég új mánia kezdődött: az avokádó. A zöld aranynak is nevezett növény a nyugat-kolumbiai mezőgazdasági bumm alfája és omegája, amiből az elmúlt években nagyon sokan meggazdagodtak. Ma La Cejától Salamináig nem lát mást az ember, csak avokádó-ültetvényeket, de ahogy minden csoda három napig tart, úgy az avokádónak is lassan befellegzik.
A Hacienda Nápoles mindenkinek hívószó, aki képes romantikával belemélyedni Kolumbia vérzivataros történelmébe. Pablo Escobar egykori birtokát kerestük fel, aminél kevés kellemetlenebb hely van Kolumbiában, de ez az érzés nem a drogbáró miatt van, hanem azért, mert Kolumbia képtelen helyén kezelni az 1980-as és 1990-es éveket. A birtok előtt tettünk egy sétát a kolumbiai Santorinin, valamint élveztük a természetet a Rio Clarónál, már amennyire a körülmények azt lehetővé tették.
Alighogy elrepül a panamai csapat, kezdődik a Nyugat-Kolumbia túrám. Megint lemaradok a repülőmről (másfél hónapon belül harmadszor), de szerencsére terv szerint tudjuk indítani az utazásunkat. Az El Tablazóról ereszkedünk le Supatába, aminél nem sok szebb gyalogtúra van Bogotá környékén. A klíma, a jetlag és a kimerültség kicsit megviseli a csapatot, de én biztosan tudom, hogy nem utoljára jártam végig ezt a remek ösvényt. Biztos, hogy jövök még ide csapatokkal.
Sok tengerpartot láttam életemben, de soha, egyik sem tett rám olyan mély benyomást, mint Playa Muerto. Nem itt a legfinomabb a homok, még csak nem is itt a legfehérebb, sőt, a hullámok miatt nagyon úszni sem lehet a vízben. Playa Muerto mégis Latin-Amerika egyik non-plus-ultra desztinációja.
Ha még nem jártál Dariénben, nem jártál Panamában. Ez akár örök érvényű szólás is lehetne, mert Darién olyannyira meghatározó élmény, hogy nélküle egész Panama értelmezhetetlen. Piji Basal emberá falujában jártunk, ahol megismerkedtünk az őserdei körülményekkel, egy kicsit az élővilággal és az emberá vendégszeretettel. Ha Panamában jársz, ki ne hagyd Dariént!
Colón városa nem csak Panama, az egész kontinens egyik szégyenfoltja. Amíg a fővárosban évente 20-25 új felhőkarcoló épül, addig a csatorna karibi kijáratánál fekvő Colónt évtizedek óta eszi a rohadás. Szerencsére a környékén van két világörökségi helyszín, San Lorenzo és Portobelo, így látunk valami szépet is.
Bocas del Toro sokak kedvenc karibi települése, nem véletlenül. A városka remek éttermeknek és kluboknak az otthona, a környéke pedig maga az édenkert. Sajnos lajhárokat nem látunk, de a tengeri élővilág zseniális, Cayo Zapatilla pedig mindenki szívébe belopta magát.
Boquete városkája kötelező program minden Panamába látogató turistának. Bár szörnyen "elamerikásodott", ettől még élvezhető vidék köderdeivel, vízeséseivel, kávéfarmjaival, jó éttermeivel. Csodás két napot töltöttünk a környéken, bár a pandémia miatt volt olyan program, amit ki kellett hagyjunk.