Sem San Rafael, sem pedig San Carlos nem szerepel egyetlen Kolumbiába érkező turista bakancslistáján, pedig megéri erre kanyarodni Guatapé után. Sok szép dolgot láttunk az elmúlt napokban: vízeséseket, kristálytiszta folyókat és csodaszép graffitiket. Újabb példa arra, miért kell a klasszikus látnivalók helyett a senki által nem látogatott településeket felkeresni Kolumbiában.
Ha valaki Antioquiában jár, kötelező megnéznie Guatapét. Én két körben teszem ezt most meg, először a csapattal, utána pedig a családommal. Az első látogatást az eső elveri, a második azonban sok érdekességet tartogat nem csak a családom, de az én számomra is. Ettől függetlenül Guatapé továbbra sem a kedvenc kolumbiai kisvárosom. Nekem túl giccses, a tömeg pedig rettentő zavaró.
San Jerónimo. Így hívjak azt a kolumbiai falut, ami abban a hat hétben lesz az otthonunk, amíg Endre túrát vezetett Panamában és Kolumbiában. Korábban nem ismertem a parányi települést és az azt körülvevő hatalmas hegyek nyújtotta lehetőségeket, de a megérzéseim azt mondatták velem, hogy jó lesz itt a gyerekekkel. Aztán a kezdeti intuícióim felett az aggodalmaskodó anyai érzés kezd úrrá lenni; két kicsi gyerekkel leszek itt, és San Jerónimoról nem tudok semmit. Szerencsére az aggályaimat hamar szertefoszlatja a falu és az itt élő emberek. Csodás hat hetünk volt itt Barangóval, Zaránddal és Katával.
Bahia Solano egyre népszerűbb desztináció a Kolumbiába utazó hátizsákosok körében, még ha nem is olcsó az elérése. Három csodás napot töltünk El Valléban, ahol végre nem esik az eső, bár hivatalosan ez a partvidék a Föld legcsapadékosabb zónája. Kirándulunk az Utría Nemzeti Parkban, vegyülünk a feketékkel a faluban, élvezzük a Csendes-óceán hullámait. Bahia Solano tökéletes befejezése a háromhetes nyugat-kolumbiai körutazásunknak.
Medellín az a város, amit úgy kötelező látni, hogy nincs benne semmi látnivaló. A múltját Pablo Escobar és a drogháborúk szelleme lengi be, a jelenét a buliturizmus határozza meg, a jövő útját pedig a start upok kövezik ki. Elvesztünk Laureles diszkóiban, meglátogattuk Pablo Escobar magán börtönét és sírhelyét, láttuk a bérgyilkosok Madonnáját és rácsodálkoztunk a Comuna 13 nyomorból kinövő hippitanyájára. Ez az a város, ahol mindenki megtalálja a számítását, kivéve azok, akik várost nézni szeretnek.
Aki egyszer Antioquiában jár, annak kötelező felkeresnie Jéricót és Santa Fét. Mindkét városka más miatt érdekes, a klímájuk is különböző, mégis nagyon hasonló az ember érzete az utcákon sétálva. Antioquiában van valami hihetetlen nyugalom, amit az ember sehol máshol, esetleg csak Santander apró falvaiban érezhet. Jó itt lenni!
Antioquia nem csak Medellín, Guatapé és Jardín, sokkal több annál. A szűk andoki völgyek mindegyike rejt valami csodát, ezek közül az egyik leglátványosabb a Chorros de Tapartó névre hallgató vízesés. Fantasztikus kávéföldek és köderdők mentén járjuk be a völgyet, közben megtudjuk, mitől szenvednek a kolumbiai kávétermesztők. Szép volt az elmúlt két nap.
Jardínt nem véletlenül tartják Kolumbia egyik legszebb településének. Tényleg fantasztikus hely, amit at uristák ugyan kezdenek maguknak megtalálni, de azért még messze nem olyan felkapott, mint Villa de Leyva vagy Salento. A folyamatos eső ellenére két csodás napot töltünk el a városkában, ahová bármikor szívesen visszatérek.
Antioquiát Dél-Amerika Szilícium völgyének is szokták nevezni, bár vidéken általában nem a startupok, hanem a mezőgazdaság jelenti a bevételforrást. Sokáig a kávé volt a mindenható, de nem rég új mánia kezdődött: az avokádó. A zöld aranynak is nevezett növény a nyugat-kolumbiai mezőgazdasági bumm alfája és omegája, amiből az elmúlt években nagyon sokan meggazdagodtak. Ma La Cejától Salamináig nem lát mást az ember, csak avokádó-ültetvényeket, de ahogy minden csoda három napig tart, úgy az avokádónak is lassan befellegzik.
A Hacienda Nápoles mindenkinek hívószó, aki képes romantikával belemélyedni Kolumbia vérzivataros történelmébe. Pablo Escobar egykori birtokát kerestük fel, aminél kevés kellemetlenebb hely van Kolumbiában, de ez az érzés nem a drogbáró miatt van, hanem azért, mert Kolumbia képtelen helyén kezelni az 1980-as és 1990-es éveket. A birtok előtt tettünk egy sétát a kolumbiai Santorinin, valamint élveztük a természetet a Rio Clarónál, már amennyire a körülmények azt lehetővé tették.