Belize új (Belmopan), majd régi fővárosát (Belize City) kerestük fel, csak hogy egy kicsit ismerkedjünk a városokkal is. Mindkettőt csak futólag érintjük, de az igazat megvallva, nem is vágyik az ember többre ennél. Belize-be ne várost nézni gyere! Mert ha így teszel, csalódni fogsz.
Bár én jobban szeretem az erdőt és a hegyeket, tudom, hogy a gyerekeimnek kell a homok és a sós víz, így Toledo romvárosai után Placencia karibi faluja felé kanyarodunk. Három pihentető napot töltünk el ebben az üdülőparadicsomban, ahol minden szép és jó, de a fehér homokot leváltó mikroműanyag Hondurashoz hasonlóan itt is sokat ront az élményen.
Zaránd betegsége végett Barangóval utazom körbe Dél-Belize maja romvárosait, Nim Li Punit, Lubaantunt és Uchben'Kajt. Közben belelátunk a kekcsi maják életébe, fürdőzünk egyet Rio Blanco Nemzeti Parkban és rengeteget stoppolunk, amit a fiam nagyon élvez. Kezd igazi kis hátizsákos utazó válni belőle.
Az utolsó napok Hondurasban felemásra sikerednek. Tegucigalpától keserű szájízzel búcsúzunk, de a Yojoa-tó környéke mégis csak azt mondatja velünk, Honduras nem olyan rossz hely. A Pulhapanzak-vízesés most is elvarázsol, és a PANACAM is belopja magát a szívembe. Ha teheted, szánj sokkal több időt erre az országra, mint Copán, Utila és Roatán!
Összeszedem a családot Nicaraguában, majd megindulunk északnak. Hondurasban egy Sabana Grande nevű apró faluban kötünk ki, ahol megismerkedünk Los Nanzales kék folyóival. Nem tudom, hogy kerülte eddig el a figyelmemet ez a természeti csoda. Ha egyszer Hondurasban jársz, ezt a helyet ki ne hagyd!
Hogy milyen egy hónapot lehúzni Nicaragua fővárosában, Managuában, Endre nélkül? Csodálatos. No, nem a párom távolléte, hanem Emese és Frederik, valamint két kislányuk miatt, akiknek hála az elmúlt évek legpihentetőbb egy hónapján vagyok túl. Köszönet érte!
Utila szigetén sikerül kicsit kiengedni a fáradt gőzt, és visszaintegrálódni a civilizációba. A San Pedro Sulában eltöltött egyetlen nap elég ahhoz, hogy visszasírjuk a Moszkító-part minden kínját és nyugalmát. Véget ért a Honduras túránk, irány Nicaragua!
A közép-amerikai országok közül Panama után Honduras rendelkezik a leghosszabb karibi partszakasszal, igazán élvezhető tengert azonban nehéz találni az országban. Roatánon van ugyan egy-két tetszetős strand, de azokat teljesen beépítették az amerikaiak, a partvidék öbleiben pedig rengeteg a szemét. Éppen ezért üde színfolt Cayos Cochinos, a garifúnák paradicsoma, ahová alig jut el turista, pedig a Moszkító-part után messze ezek a szigetek a legszebb természeti látnivalói ennek a remek országnak. Üdvözlet a karibi édenkertből!
Brus Laguna szürreális hely, ahol fenséges élővilág találkozik zombivá váló halászokkal, ahol egy medúzaüzem a legnagyobb drogelosztó, és ahol simán beküldenek kajmánok közé csónakot tolni. A Moszkító-parton töltött utolsó két napunk annyira szürreális, amennyire az egész dzsungeltúránk volt az elmúlt tíz napban.
Wampusirpi a Moszkító-part talán legkevésbé izgalmas települése, nekem mégis hatalmas élmény ide visszatérni tíz év után. Itt találkozom ugyanis azzal a családdal, akik éveken át egyengették az utazásaimat a környéken, és akiket sokkal többre tartok, mint szimpla barátoknak. Rajtuk kívül összefutunk Joséval is, aki a kábítószer miatt vált meg papi hivatásától. Wampusirpi nem szép hely, de rengeteg történet ismerője.