Kevés olyan ásvány létezik a Földön, ami olyan hatást vált ki az emberekből, mint a smaragd. Indián legendák fűződnek hozzá, háborúk törnek ki miatta, Nobel-díjakat osztogatnak érte. Muzóban jártunk, Kolumbia talán legvéresebb völgyében, ami híres banditákat ültetett trónra, majd lökte le őket a muiszka pokol, Tynaquyca legmélyebb bugyraiba. Láttuk, miként lapátolnak négyéves gyerekek néhány csillogó kavicsért, hallottuk, milyen kegyetlen volt az 1980-as évek smaragdháborúja és megtudtuk, hogyan jutott az ex-elnök, Manuel Santos Nobel-díjhoz néhány kő segítségével. Muzo az a hely, ahol a smaragdon kívül semminek semmi értelme.
Nagyjából három évvel ezelőtt pillantottam meg az interneten egy fényképet egy vízesésről, ami egy barlangból szakadt alá. Már akkor tudtam, hogy a Tisquizoque egyszer egy Mirador-program része lesz, s ez a pillanat végre elérkezett. Nem könnyű a megközelítése, de minden kényelmetlenséget megér, mert a Tisquizoque az ország egyik leglátványosabb természeti képződménye. Kár, hogy a környéken a turizmusnak a pandémia miatt még azelőtt befellegzett, hogy igazán felfutott volna. Akik anno idegenforgalomba fektettek, ma drogban utaznak. Ez Kolumbia 2021-ben.
Gámbitából Guadalupe felé vesszük az irányt, de menet közben betérünk San José de Suaita kellemes hangulatú városkájába is. Nem hagyjuk ki a vidék nevezetességét, a Cascada de los Caballeros névre keresztelt zuhatagot sem, de Las Gachas természetes medencéinél nincsen szebb a környéken. Hiába egyre népszerűbb desztináció Guadalupe, turistákkal továbbra sem találkozunk.
A véletlen hozta úgy, hogy a Mirador-csapattal Gámbita felé vesszük az irányt. Semmit nem tudunk erről a faluról, csak annyit, hogy a határában van pár vízesés és egy barlang. A pandémiának eddig nem volt sok pozitív hozománya az életemben, de Gámbitáért örökre hálás leszek ennek a fránya vírusnak. Közép-Kolumbia egyik legszebb vidékén jártunk, ahol egymást érik a lélegzetelállító látványosságok. Ismét bebizonyosodott, hogy Kolumbia igazi látnivalói nem a kijelölt turista desztinációk.
Két nap masszív utazás után végre megállunk egy kicsit. Két éjszakát töltünk el Monguíban, Kolumbia talán legszebb falujában. Persze nem tétlenkedünk, mert Monguí környékén rengeteg a látnivaló. Ezek közül is kiemelkedik az Ocetá, amit sokan az ország leglátványosabb paramovidékének tartanak. Mivel nem jártam még Kolumbia minden paramóján, ezért ezt így nem merném kijelenteni, de az biztos, hogy a csapat számára életre szóló emlék marad.
Hosszú, egész napos utazást teszünk Monguíba, de egyáltalán nem unatkozunk. Érintünk néhány meseszép falut, majd körbeutazzuk a muiszkák szent tavát, a Tota-lagúnát. Errefelé a pandémia újra érezteti hatását, de azért így is élmény Iza, Cuitiva és persze a Playa Blanca. Holnap irány az Ocetá paramo!
Covidosan nem akkora buli az utazás, de szerencsére kezdem magam jobban érezni, így az elmúlt napok fáradt lődörgése után végre van kedvem túrázni. A Guatavita-lagúna után a Sueva-vízesést is megmutattam a csapatnak, de a legfelemelőbb az, hogy Bogotá agglomerációját magunk mögött hagyva a pandémiás nyomás is elillanni látszik. Lassan az egész csapat felszabadultá válik, és ettől mintha az én covidom is megfutamodna.
A pandémia okozta zavarban néhány óránként újra kell tervezzem az utazásunkat. Már maga a Chingaza Nemzeti Park is újonnan beiktatott program lett volna, de azt is ki kell hagyjuk. Így kerülünk a Zoque Természetvédelmi Terület paramójára, ahol megismerkedünk annak tipikus növényeivel. Minden jó lenne, ha nem küzdenék coviddal.
Egy év után újra útra kelek. Kemény időszak van mögöttem, a pandémia során az ember sok mindent átértékel maga körül. A cél Kolumbia, az az ország, ahol reményeim szerint nincs mindenki úgy megőrülve a járványtól, mint Magyarországon. Bár Kolumbiában sincs minden rendben, egy valami kijelenthető: a józan ész errefelé képes győzedelmeskedni a pánik felett. Talán pont ez segít átvészelni a covidot, amit úgy néz ki, mindenféle teszt és ellenőrzés ellenére sikerült kicipelnem magammal.
Perui utazásunk karanténnal ért véget. A semmiből jött egy kormányrendelet, miszerint 24 órán belül az országot vesztegzár alá helyezik a koronavírus miatt. Elmenekültünk Cotahuasiból, majd karanténba raktak minket Arequipában úgy, hogy napokig nem tudtuk, mit és hogyan fogunk enni. Végül a nagykövetség közbenjárásával sikerült elhagynunk Perut, így hazatérhettünk Magyarországra. Köszönjük mindenkinek, aki segített nekünk!